PL: korai gólokkal győzte le az Arsenal a Leicestert

Vágólapra másolva!
2021.10.30. 15:27
null
A Leicester City szépíteni sem tudott az Arsenal ellen (Fotó: AFP)
Korai góljai után az Arsenal átengedte az irányítást, de így is 2–0-ra győzött a Leicester City otthonában az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 10. fordulójában.

Habár a jelenlegi kiírásban többször is panaszkodtak mindkét csapat játékára, a Leicester City és az Arsenal sem érkezett rossz mutatókkal az egymás elleni összecsapásra. Előbbi legutóbbi öt meccséből négyet megnyert, utóbbinak három győzelem, két döntetlen a mérlege.

Gyorsan beindultak az események: az „ágyúsok” már az 5. percben megszerezték a vezetést, miután védőjük, Gabriel mindenkinél magasabbra ugrott egy szögletnél, majd fordulásból a kapuba fejelt. Az asszisztot Bukayo Saka jegyezte, aki 100. alkalommal öltötte magára az Arsenal mezét.

A vendég gárda találata után is képes volt a Leicesterre erőltetni akaratát, a „rókák” nem igazán voltak veszélyesek a kapujára. A több próbálkozás újra meghozta eredményét, ezúttal a 21 esztendős Emile Smith Rowe talált be – ebben az idényben már négy gólnál jár.

Feljavult a kétgólos hátrányából felállni kívánó hazaiak játéka – vagy csak az Arsenal engedte át az irányítást (az első játékrészben mindössze 37 százalékban birtokolta a labdát) –, és a 43. percben nagyon közel álltak a szépítéshez. Ugyanakkor James Maddison szabadrúgását a kiváló formában lévő Aaron Ramsdale óriási bravúrral a lécre ütötte, s csodával határos módon – ismét a kapufa segítségével – még a kipattanót is hárítani tudta.

Ramsdale-nek ebben az idényben 85.7 százalékos a védési mutatója ˜– egyedül a Chelsea kötelékébe tartozó Édouard Mendy jobb nála (89.7%) –, 28 lövésből 24-et hárított. Remekléseire a második félidőben is nagy szüksége volt csapatának, s mivel nem kapott gólt, 2–0-ra nyert az Arsenal.

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ
Leicester City–Arsenal 0–2 (Gabriel 5., Smith Rowe 16.)
KÉSŐBB
16.00: Burnley–Brentford
16.00: Liverpool–Brighton (Tv: Digi Sport1)
16.00: Manchester City–Crystal Palace
16.00: Newcastle United–Chelsea
16.00: Watford–Southampton
18.30: Tottenham–Manchester United (Tv: Digi Sport1)
VASÁRNAP
15.00: Norwich City–Leeds United (Tv: Spíler1)
17.30: Aston Villa–West Ham United (Tv: Spíler1)
HÉTFŐ
21.00:
Wolverhampton–Everton

Az állás
1. Chelsea 9 7 1 1 23–3 +20 22
2. Liverpool 9 6 3 27–6 +21 21
3. Manchester City 9 6 2 1 20–4 +16 20
4. West Ham 9 5 2 2 16–10 +6 17
5. Arsenal 10 5 2 3 12–13 –1 17
6. Brighton & Hove Albion 9 4 3 2 9–9 0 15
7. Tottenham 9 5 4 9–13 –4 15
8. Manchester United 9 4 2 3 16–15 +1 14
9. Everton 9 4 2 3 15–14 +1 14
10. Leicester City 10 4 2 4 15–17 –2 14
11. Wolverhampton 9 4 1 4 9–9 0 13
12. Brentford 9 3 3 3 11–9 +2 12
13. Aston Villa 9 3 1 5 13–15 –2 10
14. Watford 9 3 1 5 12–17 –5 10
15. Crystal Palace 9 1 6 2 11–14 –3 9
16. Southampton 9 1 5 3 8–12 –4 8
17. Leeds United 9 1 4 4 8–16 –8 7
18. Burnley 9 4 5 7–15 –8 4
19. Newcastle 9 4 5 11–20 –9 4
20. Norwich City 9 2 7 2–23 –21 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik