PL: Klopp leszólta a Tottenham játékát a döntetlen után

2022.05.08. 11:03
null
Jürgen Klopp nem volt elragadtatva a Tottenhamtől (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a Liverpool 1–1-es döntetlent játszott a Tottenhammel az angol labdarúgó Premier League 36. fordulójában. A mérkőzés után így értékeltek a szakvezetők a Sky Sports szerint.


A szombat esti mérkőzésen a Tottenham mindössze 36 százalékban birtokolta a labdát. A Liverpool menedzserének, Jürgen Kloppnak nem nyerte el tetszését, hogy a londoniak a rangadón ekkora teret adtak csapatának.

„Nem szeretem ezt a fajta futballt, de ez az én személyes problémám. Világklasszis játékosaik vannak, többet kellett volna beletenniük a meccsbe. Erre a játékra számítottunk tőlük. Világos volt, hogy így fognak ellenünk játszani, várható volt, hogy mivel nagyon jó egyéni teljesítményekre képesek, hihetetlen nehéz lesz ellenük küzdeni.”

Klopp úgy véli, csapata fontos pontot szerzett, ám tisztában van azzal, hogy még kemény csata vár a Liverpoolra a bajnoki cím megszerzéséért.

A Tottenhamet irányító Antonio Conte bizakodva tekint előre a hátralévő meccsekre a döntetlent követően.

„Még mindig versenyben vagyunk a Bajnokok Ligája-indulásért! Mindenképpen jónak ítélem a mai eredményt. Persze lehet bennünk egy kis csalódottság is, hiszen volt esélyünk a találkozó megnyerésére is. Arra kértem a játékosaimat, hogy védekezzenek jól és egyetlen megingást leszámítva jól hajtották félre ezt a feladatot.”

A Liverpool legközelebb kedden, a középmezőnyben tanyázó Aston Villa otthonában lép pályára, míg a Tottenham csütörtökön az egy hellyel és jelenleg egy ponttal előtte álló Arsenalt fogadja.

ANGOL PREMIER LEAGUE
36. FORDULÓ
LIVERPOOL–TOTTENHAM HOTSPUR 1–1 (0–0)
Liverpool,
Anfield. Vezette: Oliver
LIVERPOOL: Alisson – Alexander-Arnold, Konaté, Van Dijk, Robertson (Cimikasz, 64.) – Henderson (Diogo Jota, 64.), Fabinho (N. Keita, 88.), Thiago – Szalah, Mané, Luis Díaz. Menedzser: Jürgen Klopp
TOTTENHAM:
Lloris – B. Davies, E. Dier, Romero – Emerson, Höjbjerg, Bentancur, Sessegnon (D. Sánchez, 78.) – Szon Hung Min (Bergwijn, 90+1.), Kulusevski (Winks, 85.) – Kane. Menedzser: Antonio Conte
Gólszerző:
Luis Díaz (74.), ill. Szon Hung Min (56.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool FC 35 25 8 2 87–23 +64 83
2. Manchester City 34 26 5 3 84–21 +63 83
3. Chelsea 35 19 10 6 70–31 +39 67
4. Arsenal 34 20 3 11 54–41 +13 63
5. Tottenham Hotspur 35 19 5 11 60–40 +20 62
6. Manchester United 37 16 10 11 57–56 +1 58
7. West Ham United 35 15 7 13 53–46 +7 52
8. Wolverhampton Wanderers 35 15 5 15 35–34 +1 50
9. Brighton & Hove Albion 36 11 14 11 38–42 –4 47
10. Crystal Palace 35 10 14 11 46–42 +4 44
11. Aston Villa 34 13 4 17 47–47 0 43
12. Brentford 36 12 7 17 44–52 –8 43
13. Newcastle United 35 11 10 14 40–56 –16 43
14. Leicester City 33 11 9 13 48–54 –6 42
15. Southampton 36 9 13 14 41–61 –20 40
16. Burnley 35 7 13 15 32–49 –17 34
17. Leeds United 34 8 10 16 38–72 –34 34
18. Everton 33 9 5 19 35–55 –20 32
19. Watford 35 6 4 25 32–70 –38 22
20. Norwich City 34 5 6 23 22–71 –49 21
Legfrissebb hírek

„Beárazták a Premier League-et, csak nem úgy, ahogy sokan gondolnák” – véli a Premier League-kommentátor

Angol labdarúgás
2026.03.14. 09:29

Jürgen Klopp a nyáron elhagyhatja a Red Bullt, visszatérhet az edzősködéshez – sajtóhír

Minden más foci
2026.02.26. 12:05

Nehéz terepre készül a Szoboszlai vezette Liverpool

Angol labdarúgás
2026.02.22. 07:25

Fabregas büszke a csapatára, Conte a játékvezetőt is hibáztatja a Napoli kupakiesése miatt

Olasz labdarúgás
2026.02.11. 11:26

Szoboszlait egy meccsre tiltották el a City elleni kiállítása után – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.02.09. 13:03

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05
Ezek is érdekelhetik