PL: Jones duplája, Alexander-Arnold bombagólja – Leicester–Pool 0–3

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.05.15. 22:53
null
Ezt nagyon eltalálta a Liverpool védője (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 36. fordulójában a Liverpool idegenben 3–0-ra legyőzte a Leicester Cityt.


Rendkívül fontos volt mindkét csapatnak a hétfő esti mérkőzés: a Liverpool a hajrában szeretne odaérni a legjobb négybe, míg a Leicester City a kiesés ellen küzd.

A „rókák” védelme botrányosan teljesít ebben az idényben, Jürgen Klopp csapata is kihasználta a hazaiak határozatlanságát – Faes Alisson kirúgásánál hagyta lepattanni a labdát, majd elvesztette a párharcot Luis Díazzal szemben. Henderson Szalahnak passzolt, az egyiptomi támadó megtalálta a hosszú oldalon teljesen üresen érkező Curtis Jonest, az angol középpályás pedig állítás nélkül a bal alsó sarokba passzolt. 0–1 (VIDEÓ ITT!)

Három perc sem telt el, amikor Szalah ismét gólpasszt adott Jonesnak – a 22 éves játékos a Leicester tizenhatosán belül átvette a labdát, majd óriási erővel zúdított a kapu jobb oldalába. 0–2 (VIDEÓ ITT!)

A mérkőzés gyakorlatilag már itt eldőlt, a második félidőben mindét csapat a meccs végét várta. A 71. percben alakult ki a végeredmény, ekkor Szalah gurított le szabadrúgásból Trent Alexander-Arnoldnak, aki nagyjából 25 méterről hatalmas gólt akasztott. 0–3 (VIDEÓ ITT!)

A sikerrel a Pool már csak egy pontra van a negyedik Manchester Unitedtől és a harmadik Newcastle-től. A Leicester helyzete egyre kilátástalanabbnak tűnik, továbbra is kieső helyen tartózkodik.

ANGOL PREMIER LEAGUE
36. FORDULÓ

Leicester–Liverpool 0–3 (C. Jones 33., 36., Alexander-Arnold 71.)

KORÁBBAN
Leeds United–Newcastle United 2–2(Ayling 7., Kristensen 79., ill. Wilson 30., 70. – mindkettőt 11-esből)
Kiállítva:Junior Firpo (90+1., Leeds)
Aston Villa–Tottenham Hotspur 2–1(J. Ramsey 8., Douglas Luiz 72., ill. Kane 90. – 11-esből)
Chelsea–Nottingham Forest 2–2(Sterling 51., 58., ill. Adoniyi 12., 62.)
Crystal Palace–AFC Bournemouth 2–0(Eze 39., 58.)
Manchester United–Wolverhampton Wanderers 2–0(Martial 32., Garnacho 90+5.)
Southampton–Fulham 0–2(Carlos Vinícius 48., Mitrovics 72.)

Brentford–West Ham United 2–0(Mbeumo 20., Wissa 43.)
Everton–Manchester City 0–3(Gündogan 37., 51., Haaland 39.)
Arsenal–Brighton & Hove Albion 0–3 (Enciso 51., Undav 86., Estupinán 90+6.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 35 27 4 4 92–31 +61 85
2. Arsenal 36 25 6 5 83–42 +41 81
3. Newcastle 35 18 12 5 63–31 +32 66
4. Manchester United 35 20 6 9 51–41 +10 66
5. Liverpool 36 19 8 9 70–42 +28 65
6. Brighton & Hove Albion 34 17 7 10 66–45 +21 58
7. Tottenham 36 17 6 13 65–59 +6 57
8. Aston Villa 36 17 6 13 48–44 +4 57
9. Brentford 36 13 14 9 54–45 +9 53
10. Fulham 36 15 6 15 52–49 +3 51
11. Chelsea 35 11 10 14 36–41 –5 43
12. Crystal Palace 36 11 10 15 37–46 –9 43
13. Wolverhampton 36 11 7 18 30–52 –22 40
14. Bournemouth 36 11 6 19 37–69 –32 39
15. West Ham 36 10 7 19 38–52 –14 37
16. Nottingham Forest 36 8 10 18 36–67 –31 34
17. Everton 36 7 11 18 32–56 –24 32
18. Leeds United 36 7 10 19 46–71 –25 31
19. Leicester City 36 8 6 22 49–67 –18 30
20. Southampton 36 6 6 24 31–66 –35 24

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik