PL: ismét magabiztos győzelmet aratott a Man. City

Vágólapra másolva!
2021.12.19. 16:58
null
Ismét magabiztos győzelmet aratott a Man. City (Fotó: AFP)
Az éllovas Manchester City magabiztosan, 4–0-ra legyőzte a kiesőzónában tanyázó Newcastle Unitedet, míg a Chelsea idegenben játszott 0–0-s döntetlent a Wolverhamptonnal az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 18. fordulójában.

Nem volt jó előjel a Newcastle United számára, hogy menedzsere, Eddie Howe az eddigi összes Manchester City elleni bajnokiját (10) elbukta, és a negatív sorozatot vasárnap sem sikerült megszakítania a trénernek.

Már a mérkőzés elején óriásit hibázott a Newcastle kapusa, Martin Dúbravka és Ciaran Clark védő, amit a Manchester City kíméletlenül kihasznált. Joao Cancelo a tizenhatoson belülre emelte a labdát, s ameddig a „szarkák” játékosai egymásra vártak, megérkezett Rúben Dias, aki könnyedén a kapuba fejelt.

A nagyszerű idényt futó Cancelo agólpassza után maga is bevette a Newcastle kapuját, méghozzá egy csodálatos távoli lövésből. A portugálnak nehezen jött össze az idénybeli első PL-gólja, hiszen a mai találata előtt 37-szer próbálkozott kapura lövéssel sikertelenül.

Nem történt változás a játék képében a térfélcserét követően sem, továbbra is a manchesteriek irányítottak, s a 63. percben Rijad Mahrez, a 86. percben pedig Raheem Sterling révén újfent betaláltak, így magabiztos győzelmet arattak.

Egy kis stat: 2021-ben 105 gólt termelt a City a Premier League-ben. Ez az élvonalbeli idényeit tekintve az eddigi legjobb (1929-ben 104 találatig jutott). Ráadásként 34 győzelmet hozott össze a naptári évben, így a bajnokság győzelmi rekordját is megdöntötte.


Hiába kérte a Premier Leauge illetékeseit aChelsea,hogy a klubnál elburjánzó koronavírus-fertőzések miatt halasszák el aWolverhamptonelleni bajnokiját, az elöljárók visszautasították a kérelmet, így a csapatok lejátszották a mérkőzést.

Noha csak hat cserejátékossal (köztük két kapus kapott helyet) vágott neki a meccsnek, Thomas Tuchel menedzser így is erős kezdőcsapatot küldött a pályára.

Jobban kezdett a Wolves, a 15. percben a vezetést is megszerezhette volna, azonban Daniel Podence gólját les miatt érvénytelenítették.

A második játékrészben hiába javult fel a „kékek” játéka, képtelenek voltak betalálni, de mivel a „farkasok” támadásai sem vezettek eredményre, 0–0-s döntetlennel ért véget a találkozó.

Több más hétvégi bajnokihoz hasonlóan a vasárnap esedékes Everton–Leicester Cityt is elhalasztották a jelentős számú koronavírusos megbetegedések okán.

ANGOL PREMIER LEAGUE
18. FORDULÓ
Wolverhampton Wanderers–Chelsea 0–0
Newcastle United–Manchester City 0–4
(Rúben Dias 5., Cancelo 27., Mahrez 63., Sterling 86.)
17.30:
Tottenham Hotspur–Liverpool (Tv: Digi Sport1)
Everton–Leicester City – elhalasztva

KORÁBBAN
Leeds United–Arsenal 1–4
(Raphinha 75. – 11-esből ill. Martinelli 16., 29., Saka 43., Smith Rowe 84.)
Manchester United–Brighton – elhalasztva
Southampton–Brentford – elhalasztva
Watford–Crystal Palace – elhalasztva
West Ham United–Norwich City – elhalasztva
Aston Villa–Burnley – elhalasztva

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 18 14 2 2 44–9 +35 44
2. Liverpool 17 12 4 1 48–13 +35 40
3. Chelsea 18 11 5 2 39–12 +27 38
4. Arsenal 18 10 2 6 27–23 +4 32
5. West Ham 17 8 4 5 28–21 +7 28
6. Manchester United 16 8 3 5 26–24 +2 27
7. Tottenham 14 8 1 5 16–17 –1 25
8. Wolverhampton 18 7 4 7 13–14 –1 25
9. Leicester City 16 6 4 6 27–27 0 22
10. Aston Villa 17 7 1 9 23–25 –2 22
11. Crystal Palace 17 4 8 5 24–24 0 20
12. Brentford 16 5 5 6 21–22 –1 20
13. Brighton & Hove Albion 16 4 8 4 14–17 –3 20
14. Everton 17 5 4 8 21–29 –8 19
15. Southampton 17 3 8 6 16–26 –10 17
16. Leeds United 18 3 7 8 18–36 –18 16
17. Watford 16 4 1 11 21–31 –10 13
18. Burnley 15 1 8 6 14–21 –7 11
19. Newcastle 18 1 7 10 18–41 –23 10
20. Norwich City 17 2 4 11 8–34 –26 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik