PL: hiába fordított az Everton a szünet előtt, kikapott Burnleyben

Vágólapra másolva!
2022.04.06. 22:40
null
Sokat érhet még a végén Cornet (balra) gólja (Fotó: AFP)
Az angol élvonal 19. fordulójából elmaradt mérkőzés szerdai esti pótlásán a legutóbbi négy bajnokiját egyaránt elvesztő Burnley hazai pályán az Everton elleni mérkőzésen a kiesés elleni harc szempontjából kulcsfontosságú három pontot szerzett, amikor a második félidőben fordítva győzött 3–2-re.

 

Sean Dyche csapata alig 12 perc játék után megszerezte a vezetést Nathan Collins góljával, ám Richarlison büntetőjével hat perccel később egyenlített az Everton. Sőt, Frank Lampard csapatának brazil támadója az első félidő hajrájában egy újabb tizenegyest is gólra váltott, vagyis a szünetre a vendégek mehettek előnnyel pihenni, s úgy tűnt, már csak 45 perc választja el őket attól, hogy a már kiesést jelentő, 18. helyen álló Burnleyvel szembeni négy pontos fórjukat hétre növeljék.

A második játékrészben viszont a hazaiak keresztülhúzták Lampardék ez irányú elképzeléseit, ugyanis újra csak a félidő 12. percében Jay Rodriguez egyenlített, majd alig öt perccel a rendes játékidő letelte előtt Maxwel Cornet – a vendégek védelmének hatékony asszisztálása mellett – a három pontot jelentő gólt is megszerezte.

Ezzel a Burnley pontot rakott a négy vesztes bajnokiból álló sorozata végére, továbbá feljött egy pontra az Everton mögött.

ANGOL PREMIER LEAGUE
19. FORDULÓ
Burnley–Everton 3–2
(N. Collins 12., J. Rodriguez 57., M. Cornet 85., ill. Richarlison 18., 41. – mindkettőt 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 30 23 4 3 70–18 +52 73
2. Liverpool 30 22 6 2 77–20 +57 72
3. Chelsea 29 17 8 4 58–23 +35 59
4. Tottenham 30 17 3 10 52–37 +15 54
5. Arsenal 29 17 3 9 44–34 +10 54
6. West Ham 31 15 6 10 51–40 +11 51
7. Manchester United 30 14 9 7 49–41 +8 51
8. Wolverhampton 31 15 4 12 33–27 +6 49
9. Crystal Palace 30 8 13 9 42–38 +4 37
10. Leicester City 28 10 7 11 43–47 –4 37
11. Aston Villa 30 11 3 16 42–42 0 36
12. Southampton 30 8 12 10 37–46 –9 36
13. Brighton & Hove Albion 30 7 13 10 26–36 –10 34
14. Brentford 31 9 6 16 37–48 –11 33
15. Newcastle 30 7 10 13 33–54 –21 31
16. Leeds United 31 7 9 15 35–68 –33 30
17. Everton 29 7 4 18 32–52 –20 25
18. Burnley 29 4 12 13 25–42 –17 24
19. Watford 30 6 4 20 29–57 –28 22
20. Norwich City 30 4 6 20 18–63 –45 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik