PL: épül a szuper Everton? A Barcelona és a Real középpályása is érkezhet

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.04.29. 06:51
null
James lecserélheti a Real Madrid mezét (Fotó: AFP)
A Mundo Deportivo szerint James Rodríguez az Everton fő kiszemeltje, és Coutinhót is szeretnék megszerezni a következő átigazolási időszakban.

 

Jelentős terveket szövöget az Everton, legalábbis az átigazolási piacon. A kilencszeres angol bajnok együttes a Real Madrid kolumbiai labdarúgóját, James Rodríguezt és a Barcelona jelenleg a Bayern Münchennél kölcsönben futballozó játékosát, Philippe Coutinhót egyaránt megszerezné magának, írja a Mundo Deportivo, illetve a Daily Express.

A két eset közül Jamesé tűnik egyszerűbbnek. A 28 éves középpályás szerződése 2021 nyarán lejár Madridban, jelen állás szerint pedig aligha hosszabbítanak. A liverpooliak állítólag négyéves egyezséget szeretnének, első ajánlatukat pedig már el is küldték mind a kolumbiainak, mind a Real Madridnak. Az Everton helyzetét javítja, hogy a csapat menedzsereCarlo Ancelotti, aki 2014-ben Madridba csábította Jamest, és aki azóta is remek viszonyt ápol a játékossal.

Coutinho szerződtetése már nehezebb lesz a liverpooliaknak. Egyfelől a brazil játékos ára jóval magasabb lehet, a Bayern például 120 millió euró körüli összegért cserébe véglegesíthetné az egyéves kölcsön végén a szerződését. Erre aligha kerül sor, de Barcelonában még a koronavírus-járvány miatt vélhetően visszaeső játékospiacon is legalább 70-80 millió eurót remélnek a középpályás eladásából. A másik gond Coutinho előélete, az 55-szörös válogatott ugyanis 2013 és 2018 között a Liverpoolban szerepelt.

Az Express megjegyzi, Coutinhót a Chelsea is nagy erőkkel csábítja, a 27 éves karmester számára pedig utóbbi klub valamivel vonzóbb lehet, méghozzá a Bajnokok Ligája-indulás reménye miatt.

Legfrissebb hírek

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Az európai futballpiac 38 milliárd eurót generált a 2023–2024-es idényben

Minden más foci
2025.06.12. 09:25

Veszélyben volna Szoboszlai helye a kezdőben? Így illeszkedhet be Florian Wirtz a Liverpool játékrendszerébe

Angol labdarúgás
2025.06.11. 20:45

Közel a bejelentés! Wirtz mindenben megegyezett a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.11. 08:08

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01
Ezek is érdekelhetik