PL: De Bruyne már nem érti a futball szabályait; Mourinho nem is lehetne büszkébb

K. T. I.K. T. I.
2020.11.22. 10:05
null
Kevin De Bruyne szerint lehetetlen az évenkénti szabályváltozásokhoz alkalmazkodni (Fotó: AFP)
José Mourinho elégedetten, Pep Guardiola már-már semlegesen, Kevin De Bruyne pedig az állandó szabályváltozások miatt kifejezetten bosszúsan értékelte az angol Premier League 9. fordulójának rangadóján, a Tottenham–Manchester City (2–0) meccsen történteket.

„A tabella élén állnak, ebből következik, hogy mindenkinél erősebb kihívók a bajnoki versenyfutásban – felelte a meccs utáni sajtótájékoztatón diplomatikusan Pep Guardiola a kérdésre, mire lehet jó az idényben az őket legyőző Tottenham. A katalán tréner ezt követően saját csapata helyzetére is kitért. – Még rengeteg pontot szerezhetünk, de persze nem jó érzés, hogy nyolc pont a hátrányunk a listavezetővel szemben. Még akkor sem, ha egy meccsel kevesebbet játszottunk. El kell kezdenünk meccseket nyerni, tudjuk, nem opció, hogy ne így tegyünk.”

„Megvoltak a lehetőségeink, de nem tudtunk élni velük. Nekik pedig volt két-három helyzetük, belőttek kettőt és ezzel megnyerték a meccset. Az első találatnál különösen nem védekeztünk jól. Már a meccs előtt tudtuk, hogy erre kell készülni, nem adhatunk a Tottenhamnek előnyt. Nem sikerült. S hiába volt több helyzetünk, ők nyertek. Mourinho csapatai már csak ilyenek: ha hibázol, a kontráikkal megbüntetnek.”

A találkozón két nagy lehetősége akadt a Citynek, az elsőnél Gabriel Jesus blokkolta Kevin De Bruyne gólba tartó labdáját, a másodiknál – Aymeric Laporte konkrétan gólt lőtt – pedig az előkészítő, Jesus kezezése miatt nem jöhetett a középkezdés...

„Egyszerűen nem tudom, mi a szabály. Itt kéz? És itt? Mi a helyzet a mez ujjának vonalával? – mondta a meccs után Kevin De Bruyne, miközben a saját karján mutogatott. – Tizenkét éve vagyok profi játékos, ebből kilenc éven át világos volt minden. Nem is emlékszem szabályváltozásra. Az elmúlt három évben mindig változik valami. Lehetetlen lekövetni és alkalmazkodni. A játékvezető kimegy, visszanézi, másnap pedig a tévében is bemondják, jó döntés született. Én is őszintén mondom azonban, nem tudom, mi lehet a jó döntés. Egyszerűen nem tudjuk követni, mi a szabály. Többé már nem értem” – bosszankodott a karral kapcsolatos szabályok körüli mesterkedésen a City karmestere.

A City jelen állás szerint csak a 11. helyen áll a bajnokságban. Ráadásul 2006 óta nem lőtt olyan kevés gólt az első nyolc meccsén, mint most (10, anno pedig 6).

José Mourinho ünnepelhetett (Fotó: AFP)
José Mourinho ünnepelhetett (Fotó: AFP)

November 19-én volt egy éve, hogy José Mourinho átvette a Tottenham irányítását. A portugál trénert az évfordulóról is kérdezte a BBC riportere a lefújást követően.

„Jó érzés, hogy a tabella élére álltunk, de meglehet, holnap ismét csak másodikak leszünk – s tudják mit, ez egyáltalán nem jelent gondot nekem. Ha ma nem nyertünk volna, az sem lenne gond. Egyszerűen boldog vagyok azzal, amit elértünk. Elégedett vagyok azzal a fejlődéssel, amit a csapatomon látok, mióta itt vagyok. Egy éve senki sem gondolta volna azt, hogy a bajnoki címért küzdhetünk majd. De ez nem is erről szól. Nem a bajnoki címért küzdünk, hanem azért, hogy minden meccsen a lehető legjobbak legyünk és nyerni tudjunk” – felelte Mourinho.

„Fogunk veszteni, fogunk döntetlent játszani. De ez így van rendben. Boldog vagyok a munkával, amit elvégeztünk ebben az egy évben. Boldog, elégedett és nyugodt vagyok, ha a csapatomra nézek. Ami a meccset illeti, taktikailag és fizikailag óriási kihívás volt, de egy Manchester City ellen mi más is történhetne? Végig hittünk abban, hogy a stílusunkkal ki tudunk fogni rajtuk és így is lett. Nézzék csak meg Harry Kane-t, a teljesítménye, az a meló, amit beletesz minden meccsbe, s beletett ebbe is, jól mutatja, mi mindenre képesek a játékosaim. Mindenki az utolsó leheletéig küzd, csapatként harcolunk egymásért. Nem is lehetnék büszkébb” – tette hozzá a vezetőedzői karrierje 21. évét taposó portugál.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

ANGOL PREMIER LEAGUE
9. FORDULÓ

TOTTENHAM–MANCHESTER CITY 2–0 (1–0)
London, Tottenham Hotspur Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Dean
TOTTENHAM: Lloris – Aurier, Alderweireld (Rodon, 82.), E. Dier, Reguilón – Moussa Sissoko, Höjbjerg – Bergwijn (Lucas Moura, 73.), Ndombélé (Lo Celso, 65.), Szon Hung Min – Kane. Menedzser: José Mourinho
MANCHESTER CITY: Ederson – Walker, Rúben Dias, Laporte, Cancelo – De Bruyne, Rodri, Bernardo Silva (Foden, 72.) – Mahrez (Sterling, 72.), Gabriel Jesus, Ferran Torres. Menedzser: Pep Guardiola
Gólszerző: Szon Hung Min (5.), Lo Celso (65.)

 

AZ ÁLLÁS
1. Tottenham962121–9+1220
2. Chelsea953122–10+1218
3. Leicester City86218–9+918
4. Liverpool852118–16+217
5. Southampton851216–12+416
6. Aston Villa85319–11+815
7. Everton841316–14+213
8. Crystal Palace841312–12013
9. Manchester United841313–14–113
10. Wolverhampton84138–9–113
11. Manchester City833210–11–112
12. Arsenal8449–10–112
13. West Ham832314–10+411
14. Newcastle932410–15–511
15. Leeds United831414–17–310
16. Brighton & Hove Albion923413–15–29
17. Fulham81167–15–84
18. West Brom9366–18–123
19. Burnley7253–12–92
20. Sheffield United8174–14–101

 

Legfrissebb hírek

Kapufa és nagy helyzetek már az első 15 percben az Aston Villa és az Arsenal összecsapásán

Angol labdarúgás
30 perce

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2 órája

A nyár legnagyobb fogása? Liverpoolba szerződött a PSG sztárja – hivatalos

Angol labdarúgás
6 órája

Mourinho: Semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták

Spanyol labdarúgás
11 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 20:13

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
Tegnap, 19:34

Joao Pedro két kapura játszott, a Chelsea hétgólos meccsen verte meg a Brightont

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:13

„Nem tudom megmagyarázni, talán gond volt a táblával” – Iraola a Forest tizenegyeséről

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:46