PL: az új idényben már telt ház előtt rendeznék a bajnokikat

Vágólapra másolva!
2021.05.10. 21:07
Telt házas stadionokkal számol jövőre az angol labdarúgó-bajnokság vezetősége.
NÉZŐK ELŐTT ÜNNEPELHETNE A MAN. CITY

A brit kormány hétfői döntése után a Manchester City bejelentette, hogy a Premier League jelenlegi kiírásának utolsó fordulójában 10 ezer néző előtt fogadja az Evertont jövő vasárnap az Etihad Stadionban. A korlátozások enyhítésének következő lépcsőfokaként május 17-től az Egyesült Királyságban a nagyobb szabadtéri rendezvényeken tízezer néző befogadása vagy a stadion kapacitásának 25 százalékos kihasználtsága (attól függően, hogy melyik a kevesebb) engedélyezett, a manchesteri klub ezzel a lehetőséggel élve enged majd be szurkolókat a szezon utolsó bajnoki mérkőzésére. Ha tehát a City megnyeri a bajnokságot, akkor a trófea átadására nézők előtt kerülhet sor.

A brit kormány februárban jelentette be, hogy fokozatosan enyhíti a koronavírus-járvány nyomán bevezetett szigorú intézkedéseket. Jövő hétfőn lép életbe a harmadik szakasz, amikor is a stadionok ötven százalékáig, vagy maximum négyezer főig mehetnek be nézők. A nagy kapacitású helyszínek különleges elbírálás alá esnek, ezekben a teljes befogadóképesség 25 százaléka, vagy tízezer ember lehet.

Boris Johnson miniszterelnök hétfőn azt mondta, minden a tervek szerint halad, ennek kapcsán Richard Masters, a Premier League vezérigazgatója kijelentette, alig várják, hogy ismét nézők előtt játszhassák a mérkőzéseket.

„Fantasztikus lesz ismét szurkolókat látni, nagyon hiányoztak, a PL nem volt ugyanaz nélkülük” – fogalmazott Masters annak kapcsán, hogy a csapatok június óta zárt kapuk mögött játszanak.

Hozzátette, a kormánnyal közösen azon dolgoznak, hogy a következő idény nyitányakor már telt ház előtt rendezhessék az összecsapásokat.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
10 órája

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2025.10.20. 15:17

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46
Ezek is érdekelhetik