PL: a Chelsea kapusa majdnem abbahagyta a futballt

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2020.10.23. 16:52
null
A francia negyedosztályból a Bajnokok Ligájáig jutott Mendy (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Chelsea az idei nyári átigazolási időszakban 20 millió eurót fizetett a Rennes-nek Édouard Mendyért, aki a Skysportsnak úgy nyilatkozott, hat évvel ezelőtt derékba is törhetett volna a pályafutása.

A szenegáli válogatott kapust 2014 nyarán elküldte akkori klubja, az éppen negyedosztályban szereplő Cherbourg. Mendy egy éven át nem tudott magának új csapatot találni, és mivel párja ekkor kisbabát várt, kénytelen volt munkanélküli segélyre bejelentkezni.

„Ha valaki azt mondta volna hat éve, amikor klub nélküli voltam, hogy végül itt végzem, nem vettem volna komolyan. Őszintén mondom, elég nagy kétségeim voltak a folytatást illetően. De most már úgy tekintek ezekre a pillanatokra, amelyeknek köszönhetően ott vagyok jelenleg, ahol” – mondta Mendy.

„A munkanélküli segély nem volt elég a megélhetésünkhöz, emiatt elkezdtem különféle munkák után nézni. De szerencsére végül lehetőségem volt egy próbajátékon megmutatni magam a Marseille-nél. Óriási megkönnyebbülés volt ez számomra. Egy év kihagyás a futballban hihetetlenül sok idő. Nagyon sok aggódás volt bennem akkoriban. De a családom segítségének köszönhetően átvészeltem ezt az időszakot” – mesélte az angol sportlapnak a Chelsea kapusa.

Mendy a Marseille-t követően 2016 és 2019 között a Stade Reims játékosa volt, innen szerződött tavaly nyáron a Rennes-hez, ahonnan 2020 szeptemberében szerezte meg a Chelsea, amely színeiben eddig három tétmérkőzésen állt a gólvonal előtt.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
2 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
Tegnap, 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:11

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21
Ezek is érdekelhetik