Newcastle: kirúgják az 1000. meccse előtt? Jön Lampard?

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.10.12. 12:33
null
Steve Bruce és a háttérben Frank Lampard a tavaly novemberi Newcastle–Chelsea bajnokin (Fotó: AFP)
Frank Lampard lehet a Newcastle United következő menedzsere, kinevezésére akár napokon belül sor kerülhet – írják az angol labdarúgócsapat hétköznapjait a szaúd-arábiai bevásárlás óta a korábbiaknál élénkebben figyelő helyi lapok.

 

A Sun és a Daily Telegraph is azt jövendöli, hogy a jelenlegi menedzsert, Steve Bruce-t „napokon belül”, még a szaúdi éra első bajnoki mérkőzése (vasárnap: Newcastle United–Tottenham Hotspur) előtt elbocsátják, és a Chelsea-től januárban elküldött Frank Lampard ül a helyére.

A korábbi Chelsea-menedzser nem az egyetlen utódjelölt; a Telegraph Lucien Favre-t, a Dortmund korábbi vezetőedzőjét jósolja a „szarkák” élére, de Brendan Rodgers, Steven Gerrard, sőt Zinédine Zidane neve is szerepel a találgatásokban.

Az információmorzsákat kedden összegereblyéző Sky Sports News arra is utal, hogy Steve Bruce nyolcmillió fontnyi bánatpénzt kap, ha felbontják a szerződését.

„Örülök annak, ami a klubnál történik, különösen a közönség miatt. Folytatni akarom a munkát, de reálisnak kell lennem. Nem vagyok ostoba, tudom, mivel szokott járni a tulajdonosváltás – mondta a portálnak a napokban Steve Bruce, akinek a Tottenham elleni vasárnapi bajnoki lenne az 1000. mérkőzése menedzserként. – Ha a Spurs ellen nem lesz meg az ezredik meccsem, akkor majd mondhatják, hogy ilyesmi csak velem fordulhat elő. De nem veszem a szívemre, ilyen a futball.”

A Newcastle hét forduló után nyeretlenül a 19. helyen áll a Premier League 20 csapatos mezőnyében. Bruce 2019 nyara óta edzi a csapatot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik