MU: Van Gaal Hollandiából pótolhatja De Geát – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2015.06.14. 11:05
null
Jasper Cillessen ismét Van Gaal keze alatt dolgozhat? (Fotó: AFP)
Angol lapértesülés szerint Louis van Gaal, a Manchester United menedzsere korábbi játékosával pótolhatja David de Geát, ha a kapus a „vörös ördögöktől” a Real Madridhoz szerződik.

 

A Sunday Mirror beszámolója szerint a menedzser egyeztetett Frans Hoek kapusedzővel, és a javaslatára Jasper Cillessent, az Ajax kapuvédőjét szemelték ki, mint új első számú MU-kapust. A szakemberpáros korábban a holland válogatottnál dolgozott együtt az Ajax 26 éves játékosával, aki a tavalyi világbajnoki bronzérmes csapat alapembere volt.

A legfrissebb hírek szerint De Gea közölte az MU vezetőivel, hogy nem szeretné meghosszabbítani 2016 nyarán lejáró szerződését, így egyre valószínűbb, hogy a klub elengedi a nagy összeggel csábító Real Madridhoz, amelynél Iker Casillas utódját látják a nagyszerű szezont maga mögött tudó 24 éves kapusban.

Cillessen Van Gaal alatt lett válogatott 2013-ban, és azóta a nemzeti csapat kezdőkapusává nőtte ki magát, ebben az évben pedig megkapta az Év Ajax-játékosa díjat.

Legfrissebb hírek

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
2 órája

Szon Hung Min bejelentette, hogy 10 év után elhagyja a Tottenhamet

Angol labdarúgás
3 órája

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
18 órája

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30
Ezek is érdekelhetik