MU: undorodnak és dühösek, változást akarnak a drukkerek

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.04.30. 19:19
null
A koronavírus-járvány miatt üres Old Trafford az MU–Roma El-elődöntő előtt (Fotó: AFP)
A vezetőségnek szóló közleményt fogalmaztak meg a Manchester United szurkolói egy rendkívüli fórumon az Európai Szuperliga és a klub működtetése miatt. A szimpatizánsok egyértelműen kijelentették, hogy undorodnak az elnökségtől, és mérgesek a sorozat tervezete miatt.

 

A virtuális térben megtartott összejövetelen – amelyen Ed Woodward, a klub ügyvezető alelnöke is részt vett – a szurkolók egy csoportja a klub vezetőivel tárgyalt a jelenlegi helyzetről, valamint a Szuperliga visszásságairól. Az idény végén távozó ügyvezető ismételten elnézést kért, és elmondta, hogy rosszul kommunikáltak az ügyben. Ennek ellenére a drukkerek nem fogadják el Joel Glazer tulajdonos bocsánatkérését, hanem változást szeretnének.

„Undorodunk és mérgesek vagyunk a tulajdonosi kör tevékenységei miatt. Ezek ismételten azt bizonyították, hogy a vezetők csak a saját profitjukat akarják maximalizálni, és nem törődnek a Manchester United szurkolóival, nem tisztelik őket. Nem tudjuk megbocsátani ezt a tettet. Ez támadás volt a drukkerek, valamint az egész futball ellen” – olvasható a Manchester United Supporters Trustben (MUST) tömörülő szurkolók közleményében, amelyet levélben eljuttattak a vezetőségnek.

A szimpatizánsok öt pontban foglalták össze követeléseiket. Többek között szeretnék, ha a klub támogatná a kormány javaslatát a szurkolók által felügyelt labdarúgásról, valamint azt is, ha olyan független vezetőket neveznének ki, akiknek a csapat érdekeinek a védelme az első, és nem kizárólag a nyereségre összpontosítanak.

A fórum végén kiderült, hogy a drukkerek a vasárnapi, Liverpool elleni bajnoki mérkőzésen tüntetést fognak szervezni a tulajdonosok ellen, valamint az Európai Szuperligához való csatlakozási kísérlet miatt.


Legfrissebb hírek

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
27 perce

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
12 órája

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
15 órája

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
Tegnap, 19:30

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:18

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
2025.12.20. 23:05

Parázs hangulatú, kiállításokkal tarkított meccset nyert meg a Liverpool a Tottenham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.20. 20:37

Újabb Haaland-dupla, a Man. City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.20. 18:04
Ezek is érdekelhetik