MU: szponzort válthat a klub, rekordot jelentő összegért

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2019.11.27. 10:17
null
Hamarosan nem a Chevrolet felirat lehet majd olvasható a manchesteriek mezén (Fotó: AFP)
Minden bizonnyal új mezszponzora lesz a világ egyik leghíresebb labdarúgócsapatának, a Manchester Unitednek.

 


Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő együttes rekordösszegű, évi 82 millió eurós (mintegy 27 milliárd forintos) szerződést köthet a kínai Haier cégcsoporttal, búcsút intve ezzel korábbi mezszponzorának, a Chevrolet-nek – írja az angol The Sun napilap.

A csapat vezetősége elárulta: már csak néhány apró részletet kell tisztázni ahhoz, hogy megszülessen a sportág történetének legnagyobb értékű mezszponzori szerződése. A futballtörténelem legőrültebb „mezes ügyletei” vizsgálva kiderül, hogy a Manchester Unitedet a Real Madrid követi a képzeletbeli dobogón: a Fly Emirates évi csaknem 70 millió eurót fizet a királyi gárdának, hogy az ő logója virítson Benzemáék mezén.

A japán elektronikus kereskedelmi és internetes cégóriás, a Rakuten sem szűkmarkú: éves szinten 55 millió eurót áldoz arra, hogy felirata díszelegjen Messiék mezének elején. Muszáj említést tenni a Manchester Cityről is: az Etihad Airways évi 46 millió eurót csepegtet a United városi riválisának.

Legfrissebb hírek

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
12 órája

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 20:39

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 18:53

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00
Ezek is érdekelhetik