MU: Rooney visszautasítja a hosszabbítási javaslatot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.11. 15:53
Angliai sajtóhírek szerint Wayne Rooney, a Manchester United labdarúgója egyelőre visszautasította a klub javaslatát a szerződéshosszabbítási tárgyalások megkezdésére.

David Moyes, az MU menedzsere nemrégiben azt jövendölte, hogy a tárgyalások a kellő időben eredményre vezetnek majd, viszont a goal.com egy klubhoz közeli forrásra hivatkozva azt írja: a játékos és ügynöke egyelőre határozottan visszautasítja az MU tárgyalási kezdeményezését.

„Wayne a klub minden tárgyalási javaslatának ellenáll. Tökéletesen tisztában van ugyanis azzal, hogy a szerződése lassan lejár, és amilyen formában manapság futballozik, minden ütőkártyát ő tart a kezében" – idézi az Independent az értesülést.

Rooney jelenlegi megállapodása a 2014–2015-ös szezon végéig él, és a 28 éves játékos az elmúlt nyáron már másodszor tette egyértelművé, hogy szívesen kipróbálná magát más csapatban is. A legintenzívebb csábító José Mourinho és a Chelsea volt, de jelezte érdeklődését a Real Madrid és a Paris Saint-Germain is.

A hírek szerint a United négy évre szóló új szerződést szeretne kötni a játékossal, ám megfigyelők szerint a megegyezésre csak akkor van esély, ha a csapat gyorsan kilábal a nyári menedzserváltást követő elhúzódó hullámvölgyből.

Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
Tegnap, 7:22

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Jadon Sancho elköszönt, nem marad a Chelsea labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.06.04. 07:41

Brazil játékos érkezését jelentette be a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.01. 15:32

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46

El-döntő: az UEFA bocsánatot kért a kevés érem miatt

Európa-liga
2025.05.23. 10:58
Ezek is érdekelhetik