MU: Fabrizio Romano így vélekedik C. Ronaldo távozási szándékáról

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.01.23. 10:02
null
<strong>Cristiano Ronaldo</strong> eldöntötte, hogy mit akar (Fotó: Getty Images)
A Manchester United gyengébb szereplése miatt egyre több helyen írnak arról, hogy a lassan 37 éves Cristiano Ronaldo el akarja hagyni a „vörös ördögöket”, és egy olyan csapatban akarja folytatni, amelyben címekért tud küzdeni. Az átigazolások terén jól értesült olasz sportújságíró, Fabrizio Romano most tömören kifejtette a véleményét ezekkel a híresztelésekkel kapcsolatban.

„Ne higgyenek a hamis pletykáknak, melyek szerint Cristiano Ronaldo boldogtalan vagy már eldöntötte, hogy elhagyja a Manchester Unitedet.

Ő csak a következő mérkőzésekre/hónapokra akar fókuszálni és a Manchester Unitedért küzdeni az idény végéig.”

Minden bizonnyal a West Ham United ellen megnyert drámai véghajrát hozó bajnoki után nem az esetleges távozásával kapcsolatos hangok fognak felerősödni. A Manchester United a Premier League – egyelőre kusza – tabelláján a negyedik, az FA-kupában és a Bajnokok Ligájában pedig még versenyben van, előbbi sorozatban a másodosztályú Middlesbrough lesz a következő ellenfele a kisebb szünet után, míg utóbbiban az Atlético Madrid.

ANGOL PREMIER LEAGUE
23. FORDULÓ
Manchester United–West Ham United 1–0
(Rashford 90+3.)


Legfrissebb hírek

„Az ír játékosok nyilvánvalóan provokálnak” – harmadszor kapott piros lapot az ellenfél

Foci vb 2026
8 órája

Az írek kapitánya befolyásolta a játékvezetőt? Ronaldo szerint igen

Foci vb 2026
12 órája

Cristiano Ronaldót könyöklés miatt kiállították az írek ellen – videó

Foci vb 2026
23 órája

Labdarúgás: nyugalom és csibeszség Gödöllőn

Utánpótlássport
2025.11.12. 08:54

Cristiano Ronaldo kitöltené szerződését, egy-két év múlva vonul vissza

Minden más foci
2025.11.11. 14:34

Drámai vallomás Kleinheisler Lászlótól – kiderült, miért nincs csapata

Légiósok
2025.11.11. 12:15

Labdarúgás: szerdán kezdődik az U19-es Eb-selejtező Gyirmóton

Utánpótlássport
2025.11.11. 08:57

Vörös riasztás Liverpoolban a válogatott szünet előtt

Angol labdarúgás
2025.11.11. 08:07
Ezek is érdekelhetik