MU: Carragher után Gary Neville-t is levegőnek nézte CR – videó

Vágólapra másolva!
2022.10.31. 17:24
null
Cristiano Ronaldo már nem szívleli annyira Gary Neville-t (Fotó: Twitter/Sky Sports)
Sokan emlékezhetnek, hogy Cristiano Ronaldo a Liverpool elleni mérkőzés előtt a Sky Sports adásában köszöntötte Gary Neville-t és Roy Keane-t, a „vörös ördögök” egykori ikonjait, korábbi csapattársait, míg a Liverpool exvédőjéről, Jamie Carragherről mintha tudomást sem vett volna. Most Gary Neville is hasonlóan járt...

 

Vasárnap délután a Manchester United a West Ham United látta vendégül az Old Traffordon. Cristiano Ronaldo ismét beköszönt a Sky Sports adásába, ezúttal egykori csatártársával, Louis Sahával pacsizott le.

Az asztalnál viszont ott volt Gary Neville is, akivel néhány hónapja még nem volt gondja a 37 éves klasszisnak, ám a Liverpool elleni meccs óta a Manchester United C. Ronaldo nélkül is jó eredményeket ért el a bajnokságban, a korábbi jobbhátvéd pedig egyértelműen Erik ten Hag mellett állt ki abban a kérdésben, hogy a veterán csatárnak játszania kell vagy sem.

Neville reakciójából levehető, hogy azért számított Ronaldo sértődöttségére, viccesen csak annyit mondott, „Jamie-vel már nem leszünk rajta a karácsonyi képeslaplistáján...”

A legtöbb szakértő egyébként egyetért a holland menedzserrel a Ronaldo-kérdésben, egyedül Roy Keane az, aki tűzbe tenné a kezét korábbi csapattársáért.

 


 

ANGOL PREMIER LEAGUE
14. FORDULÓ

Manchester United–West Ham United 1–0 (Rashford 38.)

KORÁBBAN
Arsenal–Nottingham Forest 5–0 (Martinelli 5., Nelson 49., 52., Partey 57., Ödegaard 78.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
AFC Bournemouth–Tottenham Hotspur 2–3 (Moore 22., 49., ill. Sessegnon 57., Davies 73., Bentancur 90+2.)
Brentford–Wolverhampton Wanderers 1–1 (Mee 50., ill. Rúben Neves 52.)
Kiállítva: Diego Costa (Wolverhampton, 90+8.)
Brighton–Chelsea 4–1 (Trossard 5., Loftus-Cheek 14. – öngól, Chalobah 42. – öngól, Gross 90+2., ill. Havertz 48.)
Crystal Palace–Southampton 1–0 (Édouard 39.)
Newcastle United–Aston Villa 4–0 (C. Wilson 45+6., 56. – az elsőt 11-esből, Joelinton 59., Almirón 67.)

Leicester City–Manchester City 0–1 (De Bruyne 49.)
Fulham–Everton 0–0
Liverpool–Leeds United 1–2 (Szalah 14., ill. Rodrigo 4., Summerville 90.)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Arsenal 12 10 1 1 30–11 +19 31
2. Manchester City 12 9 2 1 37–11 +26 29
3. Tottenham 13 8 2 3 26–16 +10 26
4. Newcastle 13 6 6 1 24–10 +14 24
5. Manchester United 12 7 2 3 17–16 +1 23
6. Chelsea 12 6 3 3 17–15 +2 21
7. Fulham 13 5 4 4 22–22 0 19
8. Brighton & Hove Albion 12 5 3 4 19–15 +4 18
9. Liverpool 12 4 4 4 23–15 +8 16
10. Crystal Palace 12 4 4 4 13–16 –3 16
11. Brentford 13 3 6 4 19–22 –3 15
12. Everton 13 3 5 5 11–12 –1 14
13. West Ham 13 4 2 7 11–13 –2 14
14. Bournemouth 13 3 4 6 12–28 –16 13
15. Leeds United 12 3 3 6 15–19 –4 12
16. Southampton 13 3 3 7 11–20 –9 12
16. Aston Villa 13 3 3 7 11–20 –9 12
18. Leicester City 13 3 2 8 21–25 –4 11
19. Wolverhampton 13 2 4 7 6–19 –13 10
20. Nottingham Forest 13 2 3 8 8–28 –20 9
Legfrissebb hírek

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
18 perce

A Manchester United hazai pályán négy gólt szerzett és könnyedén jutott be az El-döntőbe

Európa-liga
13 órája

Premier League: a West Hamnél köthet ki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
20 órája

Az El-győzelem sem mentheti meg Postecoglout – Pallister

Európa-liga
22 órája

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
Tegnap, 12:02

Először működik közre Premier League-meccsen a magyar származású játékvezető

Angol labdarúgás
2025.05.07. 08:52

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

Cristiano Ronaldo fia korosztályos portugál válogatott lett

Minden más foci
2025.05.06. 14:22
Ezek is érdekelhetik