MU: a válogatott védő visszatér az Ajaxhoz – hivatalos

Vágólapra másolva!
2018.07.17. 10:10
Az Ajax megállapodott a Manchester Uniteddel, így ismét a holland csapat labdarúgója lesz Daley Blind – a korábbi sajtóhírt most hivatalosan is megerősítette az MU.

A 28 éves válogatott játékos – aki a védelemben, valamint a középpályán is bevethető – 2014-ben szerződött az amszterdami együttestől Manchesterbe, ahol azonban José Mourinho érkezésével kiszorult a gárdából.

Blindért négy évvel ezelőtt 14 millió fontot fizetett az MU, és brit sajtóértesülések szerint most nagyjából ugyanennyiért igazol vissza a szülőhazájába.

Az 54-szeres holland válogatott futballista összesen 141 mérkőzésen lépett pályára a manchesterieknél, s hat gólt szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik