MU: a tulajdonosok idegesek, felvetődhet Moyes menesztése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.18. 09:26
null
Nehéz első szezon: Moyesnak fogynak a támogatói (Fotó: Action Images)
Az ESPN amerikai sportcsatorna a klubon belüli – nem nevesített – forrásokra hivatkozva azt írja, először vetődött fel komolyan David Moyes menesztése a Manchester United vezetőségénél.

A többségi tulajdonos Glazer család egyelőre kitart a menedzser mellett, ám a következő hetek sorsdöntőek lehetnek Moyes számára: a Unitednek először kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia a görög Olympiakosz Pireusz ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, majd jön a West Ham elleni, idegenbeli bajnoki és a City elleni derbi.

Az ESPN értesülései szerint a Glazer família tagjai „idegesek” az eredménytelenség és a mutatott rossz játék miatt, és egyre több vezetőségi tag hátrál ki Moyes mögül, vagy legalábbis nem támogatja olyan nyíltan, mint korábban. Az idegességben közrejátszhat az is, hogy több szponzor és kereskedelmi partner kifejezte nemtetszését a vezetőségnek az eredmények elmaradása miatt. Moyes azonban rendkívül befolyásos támogatókat is maga mögött tudhat: Sir Bobby Charlton és Sir Alex Ferguson továbbra is „biztosítja” a skót trénert. A menesztés így alighanem csak BL-kiesés és azt követő negatív széria esetén kerülhet napirendre.

Legfrissebb hírek

Hosszú eltiltás várhat a doppingolással vádolt Chelsea-szélsőre

Angol labdarúgás
16 órája

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:12

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Megújul az ETO arculata, itt az új címer!

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 16:10

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34
Ezek is érdekelhetik