MU: a katari befektetők még ma ajánlatot tesznek a klubért – sajtóhír

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.02.17. 10:49
null
A katari befektetők az Old Traffordot is felújítanák (Fotó: Getty Images)
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Glazer család eladná a Manchester Unitedet. A hírek szerint a „vörös ördögök” iránt két komoly érdeklődő van: katari befektetők, valamint Sir Jim Ratcliffe is megvenné a csapatot. A Raine Group – amely a Glazer család nevében szervezi az eladás részleteit – azt kérte, hogy az első ajánlatokat pénteken brit idő szerint 22 óráig tegyék meg az érdeklődök.

A Sky Sports értesülései szerint a katari befektetők mindenképp ajánlatot tesznek a határidő lejárta előtt. A Glazer család 5 milliárd fontot (2.1 billió forint) szeretne, bennfentes információk szerint egyik fél sem akar nagy összegű ajánlatot tenni.

A katari befektetők ajánlata jelentős beruházásokat eredményezne a csapaton belül. Az Old Trafford és a carringtoni edzőpálya felújításra szorul, a katariak pedig készek pénzt áldozni a klub infrastruktúrájának fejlesztésébe.

A katari emír, Tamim bin Hamad al-Tani sejk is áldását adta a katari ajánlatra. Várhatóan Katar és szaúd-arábia ajánlat lesz az egyetlen, amelyik nem támaszkodna hitelre az üzlet finanszírozásához. Katar a Manchester United megvétele mellett továbbra is elkötelezett maradna a Paris Saint-Germain mellett. Az UEFA szabályzata szerint két klub, amelynek ugyanaz a tulajdonosa, nem játszhat ugyanabban az európai bajnokságban. Tehát a Manchester United és a Paris Saint-Germain nem játszhatna egymás ellen a Bajnokok Ligájában.

Hogy megfeleljenek ennek a szabálynak, a Manchester United a katari királyi családhoz kötődő befektetők vagy alapok tulajdonában lenne. Az is segít, hogy a PSG elnöke tagja az UEFA végrehajtó bizottságának, valamint ez a szabály nem volt probléma az RB Salzburg és az RB Leipzig kapcsán sem.

A PSG-nél probléma, hogy a klub stadionja, a Parc des Princes Párizs városának tulajdonában van. Az Unitednél nem lenne ilyen gond, így a szurkolókkal és a helyi szervekkel együttműködve kedvükre újjáépíthetnék azt. Katar eltökélt szándéka, hogy tulajdonrészt szerezzen egy Premier League-klubban, ezzel is építve a világbajnokság sikereire. Az angol portál egy bennfentes információra hivatkozva azt írja hiába a rengeteg tőke Katarban, „nem fognak úgy táncolni, ahogy a Glazer család fütyül”.

A másik komoly érdeklődő Sir Jim Ratcliffe, az Ineos vegyipari cég tulajdonosa, aki mindig is nagy United szurkoló volt. Ő is hasonló helyzetben van, mint a katariak, hiszen az Ineos birtokolja a Ligue 1-ben szereplő Nice csapatát.

Több helyen említik Elon Muskot is, aki szintén United-szurkoló és korábban a Twitteren viccelődött azzal, hogy megvásárolná a klubot.

A BBC Sports azt írja, hogy várhatóan érkezik ajánlat az Egyesült Államokból és Szaúd-Arábiából is. A Manchester United egyetlen tisztviselője sem beszélt nyilvánosan a folyamatról. Richard Arnold vezérigazgató várhatóan a jövő hónapban válaszol a befektetők kérdéseire. A Times azt írja, a Manchester United reméli, hogy az új tulajdonos még húsvét előtt átveszi a klub irányítását.

A Chelsea adóssággal és befektetésekkel együtt 5.2 milliárd dollárért cserélt gazdát, ezáltal ez volt minden idők legnagyobb sportüzlete a Reuters szerint, azonban a manchesteri klub könnyedén megelőzheti a londoniakat. A Glazer család 2005-ben 790 millió fontért vásárolta meg a Manchester Unitedet.
AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 23 16 3 4 59–23 +36 51
2. Arsenal 22 16 3 3 47–21 +26 51
3. Manchester United 23 14 4 5 38–28 +10 46
4. Newcastle 22 10 11 1 35–13 +22 41
5. Tottenham 23 12 3 8 42–35 +7 39
6. Brighton & Hove Albion 21 10 5 6 39–28 +11 35
7. Fulham 23 10 5 8 34–30 +4 35
8. Brentford 22 8 10 4 36–29 +7 34
9. Liverpool 21 9 5 7 36–28 +8 32
10. Chelsea 22 8 7 7 23–22 +1 31
11. Aston Villa 22 8 4 10 26–34 –8 28
12. Crystal Palace 22 6 7 9 20–30 –10 25
13. Leicester City 22 7 3 12 36–38 –2 24
14. Nottingham Forest 22 6 6 10 17–37 –20 24
15. Wolverhampton 22 6 5 11 17–31 –14 23
16. West Ham 22 5 5 12 19–27 –8 20
17. Leeds United 22 4 7 11 28–38 –10 19
18. Everton 22 4 6 12 16–30 –14 18
19. Bournemouth 22 4 6 12 20–44 –24 18
20. Southampton 22 4 3 15 18–40 –22 15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik