Manchester City: Dani Alves is Roberto Mancini kiszemeltje - lapértesülés

Vágólapra másolva!
2010.06.27. 20:33
Angol lapértesülések szerint Dani Alvest is vinné a Barcelona labdarúgócsapatától a Manchester City menedzsere, Roberto Mancini.

A Barcában három szezont lehúzó Yaya Tourét gyakorlatilag már csak az orvosi vizsgálat választja el a szerződés aláírásától – erre a napokban sort is keríthetnek az érintettek –, a brazil jobbhátvéd megszerzése azonban hosszabb folyamat része lehet. Az angolok úgy tudják: a City akár 40 millió eurót is fizetne Dani Alvesért.

Az angolok brazil támadóját, a klubtól elvágyódó, tavasszal már kölcsönben hazájában futballozó Robinhót többször összeboronálták a katalánokkal, míg a gránátvörös-kékek jobbhátvédként a Schalke brazilját, Rafinhát nézték ki maguknak. Hogy Dani Alves mellé vagy helyette, a nyáron elválik.

Május elején Mancini még arról nyilatkozott – akkor Fernando Torres esetleges szerződtetését kommentálva –, hogy a nyáron aligha költhetnek sokat átigazolásokra, klasszisokról így le kell mondaniuk, miután nem sikerült kvalifikálniuk magukat a Bajnokok Ligájába.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik