Man. City: újabb vádak Benjamin Mendyvel szemben

MTI/K. B.MTI/K. B.
2021.11.16. 14:17
null
Benjamin Mendyvel szemben immár hat vádpontban folytatnak eljárást (Fotó: AFP)
Két újabb vádat fogalmaztak meg Benjamin Mendy, a Manchester City világbajnok francia labdarúgója ellen, aki több rendbeli nemi erőszak és szexuális zaklatás elkövetésének gyanújával van őrizetben – írj az MTI.

 

Az augusztus végén letartóztatott 27 éves játékos ellen így immár hat vádpontban folytatnak eljárást. Mendy legutóbb – harmadszor – októberben indítványozta, hogy óvadék ellenében szabadlábon védekezhessen, de az illetékes bíróság elutasította a kérvényt, így a játékos maradt a liverpooli börtönben. A balhátvédet szerdára a stockporti bíróságra idézték be.

A rendőrség korábban közölte, hogy a futballistát három nő jelentette fel – egyikük 18 év alatti –, a bűnesetek pedig tavaly október és idén augusztus között történtek.

Mendy játékjogát a Manchester City felfüggesztette.

A francia labdarúgó 2017-ben az AS Monacóból szerződött az angol klubhoz, amellyel azóta három bajnoki címet és két Ligakupát nyert. A francia válogatottban tíz alkalommal lépett pályára, tagja volt a 2018-as világbajnokságon győztes csapatnak is.

Legfrissebb hírek

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 07:53

„Nem az én dolgom tanácsokat adni Artetának” – Guardiola nem kívánt fogadatlan prókátor lenni

Angol labdarúgás
2026.02.27. 19:45

O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.02.21. 23:04

Haaland: Csak adták volna meg a gólt, és ne állították volna ki Szoboszlait

Angol labdarúgás
2026.02.08. 20:36

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Már nem Ruben Amorim a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.05. 11:20

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.27. 15:23

Cherki és Savinho bombájával elődöntős a Man. City az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.12.17. 22:37
Ezek is érdekelhetik