Liverpool: Oxlade-Chamberlain aláírt – hivatalos

Vágólapra másolva!
2017.08.31. 13:02
null
Alex Oxlade-Chamberlain a Liverpoolhoz szerződött (Fotó: liverpoolfc.com)
Az angol élvonalbeli Liverpool bejelentette, szerződtette Alex Oxlade-Chamberlaint az Arsenaltól.

 

A Liverpool közleményében az áll, a 24 esztendős angol válogatott játékos hosszú távú megállapodást kötött új klubjával. Az átigazolási díj összegét egyik fél sem hozta nyilvánossága, a helyi sajtó szerint 40 millió fontért váltott klubot a Southamptonnál nevelkedő labdarúgó.

Oxlade-Chamberlain hat szezont töltött el az Arsenalnál, 199 tétmérkőzésen húsz gólt szerzett. Az „ágyúsokkal” három FA-kupát és három Community Shieldet nyert.

A 27-szeres válogatott futballista a Liverpool negyedik nyári szerzeménye Dominic Solanke, Andrew Robertson és Mohamed Szalah után.

„Régóta vártam, hogy ez a transzfer létrejöjjön – idézi a Liverpool honlapja Jürgen Kloppot, a Pool német menedzserét, aki még a Borussia Dortmund edzőjeként figyelt fel a labdarúgóra. Emlékszem, először 2014-ben, Dortmundban láttam őt játszani. Csereként állt be, s nagyszerűen futballozott, kiemelkedett sebességével és hozzáállásával. Azt a meccset megnyertük a londoniak ellen, de a visszavágón az Arsenal győzött, Oxlade-Chamberlain kezdő volt és jól ment neki a játék. Azóta nyomon követtem teljesítményét, s amint meghallottam, hogy van esély a megszerzésére, nem kellett sokat gondolkodnom.”

A játékos jelenleg az angol válogatott világbajnoki selejtezőire készül, ezért röviden csak annyit mondott, boldog, hogy a Liverpoolhoz szerződött, és amint megkezdi a munkát új csapatánál, bővebben is beszél klubváltásáról.



 

 

Legfrissebb hírek

A Celtic vinné a svédek egyik budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Az Arsenal ajánlatot tett a Sportingnak Gyökeresért – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.14. 17:45

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Az európai futballpiac 38 milliárd eurót generált a 2023–2024-es idényben

Minden más foci
2025.06.12. 09:25

Veszélyben volna Szoboszlai helye a kezdőben? Így illeszkedhet be Florian Wirtz a Liverpool játékrendszerébe

Angol labdarúgás
2025.06.11. 20:45
Ezek is érdekelhetik