Fulham: a tulajdonos elnézést kért a szurkolóktól a kiesés miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.04.03. 13:58
Shahid Khan tulajdonos elnézést kért a Fulham szurkolóitól amiatt, hogy a csapat búcsúzott az angol labdarúgó-bajnokság élvonalától.

A londoni együttes sorsa a Watford otthonában kedden elszenvedett 4–1-es vereséggel pecsételődött meg: a Fulham hátránya öt fordulóval a zárás előtt 16 pont a még bennmaradást jelentő, 17. helyen álló Burnleyvel szemben.

„Bocsánatot kérek, hogy cserben hagytunk benneteket. Az volt a célunk, hogy építkezzünk az előző idényben feljutott csapatra, ezért pedig jelentős anyagi befektetéseket is tettünk. Tegnap biztossá vált, amiről augusztusban nem hittük, hogy lehetséges” – fogalmazott a klub honlapján megjelent közleményben az amerikai üzletember.

A Fulham tavaly nyári feljutását követően nagyjából 100 millió fontot (37 milliárd forintot) költött új labdarúgókra, akik azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

A csapatnál a szezon során kétszer is edzőcsere történt: novemberben a szerb Szlavisa Jokanovicsot Claudio Ranieri váltotta, az olasz szakember helyére pedig februárban Scott Parker került. Az együttes a Premier League legrosszabb védelmével rendelkezik – 33 mérkőzésen 76 gólt kapott –, és az angol labdarúgás első négy osztályában az egyetlen csapat, amely a mostani idényben még nem győzött idegenben: 17 mérkőzésen két döntetlen és 15 vereség a mérlege).

A Fulham mellett a Huddersfield Town is biztosan elköszön az élvonaltól.

Legfrissebb hírek

Már nem Ruben Amorim a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.05. 11:20

A Fulham a PL-idény egyik legszebb góljával egyenlített a 97. percben a Liverpool ellen

Angol labdarúgás
2026.01.04. 18:16

Hugo Ekitiké élvezi az ünnepi meccsdömpinget

Angol labdarúgás
2026.01.04. 10:41

A csereként beálló Tom Cairney távoli góljával mentett pontot a Fulham

Angol labdarúgás
2026.01.01. 20:29

Hozta a kötelezőt a Brighton ellen és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
2025.12.27. 17:57

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.12.22. 23:11

Cherki és Savinho bombájával elődöntős a Man. City az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.12.17. 22:37

Londoni derbit nyert meg a Palace, feljött a negyedik helyre; a Brighton a 91. percben mentett pontot

Angol labdarúgás
2025.12.07. 19:25
Ezek is érdekelhetik