Fejesekkel, pazar csavarással nyert az MU Newcastle-ban

Vágólapra másolva!
2012.10.07. 19:05
null
Az első: Evans mindenkinél magasabbra emelkedik– és bólint (Fotó: Action Images)
A Manchester United magabiztos, 3–0-s győzelmet aratott a St. James' Parkban a Newcastle United ellen az angol labdarúgó Premier League 7. fordulójának záró mérkőzésén, ezzel előrelépett a második helyre a tabellán. A Liverpool nem bírt a Stoke Cityvel, a Tottenham legyőzte az Aston Villát, 2–2-re végződött a Southampton és a Fulham összecsapása.

NEWCASTLE UNITED–MANCHESTER UNITED

A Manchester Unitedben először kezdett együtt PL-mérkőzésen Wayne Rooney és Robin van Persie, az utóbbi gyorsan kulcsszerepet is játszott az első gólban: a 8. percben jobbról tekert be egy szögletet, Jonny Evans pazarul megelőzte emberét, majd erős fejest küldött a hálóba.

Két perccel később a felfutó Rafael egy jó lövéssel kis híján tovább növelte az MU-gólt, majd Steve Harper két „indulócselt" is megkockáztatott Welbeckkel szemben, az első jó volt, a második nem, a csatár elvette a kapustól a labdát, de az üres kapu mellé gurított. A 16. percben újabb szöglet és újabb vendéggól: ezúttal Patrice Evra reagált gyorsabban a tehetetlenkedő Newcastle-védőknél.

Az MU kétgólos előnyből ritkán veszít – a Premier League-ben 344 mérkőzésen 334 győzelem és 10 döntetlen a mérleg az Opta statisztikái szerint... –, így a Newcastle nem sok jóra számíthatott 0–2 után. A második félidő elején a rendületlenül próbálkozó hazaiak Papiss Cissé és Demba Ba révén is szépíthettek volna, de nem tették, mert előbb a léc csattant, aztán De Gea kiszedte a gólvonalról (avagy a hazaiak szerint mögüle – gólvonal-technológia hiányában maradjunk ennyiben) a labdát.

Bent? Kint? De Gea mentése (Fotó: Action Images)
Bent? Kint? De Gea mentése (Fotó: Action Images)

A meccs a 71. percben egy csodaszép góllal dőlt el végleg, Tom Cleverley tökéletes távoli csavarást helyezett el Harper kapujában – a Manchester United bevette a St. James' Parkot. Az MU győzelme megérdemelt, bár a gólkülönbség talán túlzó – ez persze a legkevésbé sem zavarja a második helyre előrelépő vendégeket.

NEWCASTLE UNITED–MANCHESTER UNITED 0–3

TOTTENHAM–ASTON VILLA

A bajnokság során először Hugo Llorisszal a kapuban felálló Spurs az 58. percben Steven Caulker nagyon szerencsés góljával szerzett vezetést (a gólszerzőnek nem volt sok köze hozzá, Defoe eltalálta egy lövéssel), majd Aaron Lennon révén biztosította be győzelmét. Mint arról beszámoltunk, azzal, hogy Lloris védett, megszakadt a Premier League legnagyobb sorozata – a veterán amerikai „vasember", Brad Friedel 310 PL-mérkőzés után először maradt a kispadon. 2004 óta...

LIVERPOOL–STOKE

A Liverpool az előző forduló óta már nem nyeretlen, de továbbra is szenved az Anfielden: a „vörösöknek" nem sikerült megtörniük a Stoke ellenállását, így csak egy ponttal gazdagodtak, és továbbra is várnak első győzelmükre hazai pályán. A Pool a szerencsével továbbra is hadilábon áll, Martin Skrtel a lefújás előtt nem sokkal a kapufát találta el, korábban Raheem Sterling és Luís Suárez is „kopogtatott" – de a kapufákért nem járt három pont...

SOUTHAMPTON–FULHAM

A Southampton már a 4. percben előnybe került Adam Lallana szöglete után, amelyet José Fonte fejelt a hálóba. A „szentek” védelmén volt a sor, hogy megőrizzék az előnyt – a hátsó alakzat azonban (mint ahogy már 16 Premier League-meccs óta mindig) megingott a hajrában. A sokat támadó Fulham Jos Hooiveld öngóljával egyenlített, majd Kieran Richardson révén fordított – Hooiveld a második gólban is „benne volt”, rajta pattant meg a labda.

A Soton az utolsó percben egyenlített, Danny Fox beadását ismét Fonte bólintotta be – ez volt a szezon 200. találata. A mérkőzésen a Fulham kapuját őrző Mark Schwarzer lett a Premier League történetének tizenharmadik játékosa, aki 40 éves kora után pályára lépett PL-találkozón.

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 7 6 1 15– 4 +11 19
2. Manchester United 7 5 2 17– 9 +8 15
3. Manchester City 7 4 3 15– 8 +7 15
4. Everton 7 4 2 1 14– 8 +6 14
5. Tottenham 7 4 2 1 13– 8 +5 14
6. West Bromwich Albion 7 4 2 1 11– 7 +4 14
7. Arsenal 7 3 3 1 13– 5 +8 12
8. West Ham 7 3 2 2 8– 8 0 11
9. Fulham 7 3 1 3 15–11 +4 10
10. Newcastle 7 2 3 2 8–11 –3 9
11. Swansea 7 2 2 3 12–11 +1 8
12. Stoke City 7 1 5 1 6– 5 +1 8
13. Sunderland 6 1 4 1 5– 7 –2 7
14. Liverpool 7 1 3 3 9–12 –3 6
15. Wigan 7 1 2 4 7–13 –6 5
16. Aston Villa 7 1 2 4 6–12 –6 5
17. Southampton 7 1 1 5 12–20 –8 4
18. Reading 6 3 3 8–13 –5 3
19. Norwich City 7 3 4 5–17 –12 3
20. Queens Park Rangers 7 2 5 6–16 –10 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik