FA-kupa: 11-esekkel legyőzte a Brightont, döntős a Man. United!

2023.04.23. 20:26
null
A manchesteri továbbjutás pillanata (Fotó: Getty Images)
A rendes játékidőben és a hosszabbításban sem született gól, így tizenegyesek döntöttek: a párbaj 13. lövője, a brightoni Solly March rontása után Victor Lindelöf biztosította be a Manchester United továbbjutását a labdarúgó FA-kupa elődöntőjében.

 

A Manchester United arra készült, hogy beállítsa az Arsenal rekordját, vagyis 21. alkalommal léphessen pályára az FA-kupa utolsó, a trófea sorsát eldöntő meccsen, míg a Brighton a döntős szerepléseket összegző lista másik végén szeretett volna egyet előrelépni: az Albion eddig egyszer, 1983-ban járt a fináléban, s akkor éppen a Manchester United volt az ellenfele.

A két csapat akkor 2–2-re végzett, s az akkori szabályok szerint ismétlés döntött: ezt a találkozót 4–0-ra az MU nyerte meg.

Noha az elméleti lehetősége most is megvolt a hasonló nagy különbségű United-sikernek, a közelmúlt eredményei alapján erre azért nem fogadtunk volna nagy tétben – a két csapat legutóbbi két meccsén a Brighton győzött. Ráadásul az elmúlt öt évben egy döntetlent sem játszottak egymással, sőt, általában legalább három gólt hoztak a találkozóik.

Ehhez képest most sikerült gól nélkül zárniuk a 90 percet – nem túl nagy pörgés mellett –, s ugyan a kétszer 15 perces ráadásra már magasabb sebességfokozatba kapcsoltak a felek, és a kapuk – főleg a Brightoné – többet forogtak veszélyben, gól nem esett a ráadásban sem, így jöhettek a tizenegyesek.

Ebben a műfajban pedig az első öt lövő nem hibázott (köztük a Brighton világbajnoka, Alexis Mac Allister sem), s a hatodik pár is betalált, a 13. lövő, a brightoni Solly March viszont kis túlzással kibikázta a labdát a stadionból, majd Victor Lindelöf tizenegyesért értékesítve a döntőbe lőtte a Unitedet.

A Manchesr City–Manchester United FA-kupa-döntőt június 3-án rendezik meg szintén a londoni Wembley Stadionban.

ANGOL FA-KUPA
ELŐDÖNTŐ
Brighton & Hove Albion–Manchester United 0–0 – 11-esekkel 6–7

SZOMBATON
Manchester City–Sheffield United (II.) 3–0 (Mahrez 43., 61., 66. – az elsőt 11-esből)

Legfrissebb hírek

Három MU-játékos közül választhat a Milan Leaóért cserébe – sajtóhír

Olasz labdarúgás
29 perce

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.04.27. 23:04

A Chelsea lesz a Manchester City ellenfele az FA-kupa-döntőben

Angol labdarúgás
2026.04.26. 18:10

„Elfogadhatatlan” – Liam Rosenior már nem védi meg csapatát az újabb vereség után

Angol labdarúgás
2026.04.22. 09:26

Sorozatban ötödik bajnokiját bukta el a Chelsea, ezúttal a Brightontól kapott hármat

Angol labdarúgás
2026.04.21. 23:10

Liam Rosenior: Rendkívül csalódott vagyok, de nem érzem, hogy nyomás alatt lennék

Angol labdarúgás
2026.04.19. 11:58

Nem játszott jól, de fontos győzelmet aratott a Manchester United a Chelsea otthonában

Angol labdarúgás
2026.04.18. 22:55

Kétszer is vezetett, de a 95. percben kapott góllal bukta a győzelmet a Spurs

Angol labdarúgás
2026.04.18. 20:33
Ezek is érdekelhetik