Chelsea: rekordösszegért viheti Matát az MU - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.21. 09:35
A telegraph.co.uk értesülései szerint David Moyes, a Manchester United menedzsere hajlandó lenne klubrekordot jelentő 37 millió fontot fizetni Juan Matáért, a Chelsea spanyol támadójáért.

A Telegraph információi szerint a skót menedzser hivatalos ajánlatot ugyan még nem tett a José Mourinho által mellőzött játékosért, de a héten szeretne tárgyalóasztalhoz ülni a „kékek” vezetőivel.

„Nem akarom, hogy Mata elmenjen, ez az álláspontom, ezt szeretném, az ajtóm nyitva áll előtte – mondta korábban Mourinho. – Ugyanúgy a klub ajtaja is nyitva áll, így ha valamelyik játékos beszélni akar velünk, mi ott várunk rá. Ha azt kérdezik tőlem, hogy el akarom-e adni, a válaszom: nem akarom.”

Az MU menedzsere ennek ellenére nem mondott le a spanyolról, és állítólag még a Chelsea által kért 37 millió font sem riasztja vissza a transzfertől, pedig ennyit a manchesteriek még soha nem fizettek játékosért.

A klubrekordot jelenleg Dimitar Berbatov „tartja”, aki 2008-ban 30.75 millió fontért költözött Manchesterbe.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
23 órája

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

A Chelsea-től is kikapott a Forest, veszélyben Postecoglou állása

Angol labdarúgás
2025.10.18. 15:23

„Történelmi lépés” – lapunk főszerkesztője a Mokkában beszélt Gyenge Balázs liverpooli feladatáról

Angol labdarúgás
2025.10.17. 14:44
Ezek is érdekelhetik