Chelsea: patthelyzet a klub eladásának ügyében

Vágólapra másolva!
2022.05.05. 08:19
null
Abramovics mégis ragaszkodik hozzá, hogy a klub visszafizesse neki a kölcsönadott 1.6 milliárd fontot (Fotó: AFP)
Május végéig kell eladnia Roman Ambramovicsnak az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea-t, ellenkező esetben a londoniak licencet sem kaphatnak.

 

Ú fejlemények nehezítik a Chelsea eladását. A tulajdonos, Roman Abramovics már-már úgy tűnt, megállapodhat a három versenyben lévő licitáló közül kiválasztott Todd Boehly konzorciumával, ám az üzletkötés kútba eshet.

A fennakadást pénzügyi kérdések okozzák, korábbi kijelentésével ellentétben ugyanis a brit állam által szankcionált orosz oligarcha mégis ragaszkodik hozzá, hogy a klub visszafizesse neki azt az 1.6 milliárd fontot, amelyet a hatalomátvétele óta kölcsönadott a működéshez.

Korábban arról volt szó, hogy az összeget elengedi a tulajdonosváltás során (bár sejteni lehetett, hogy azért olyan könnyen nem mond le a pénzéről), véleményét viszont nemrég megváltoztatta, váratlan problémát okozva vele.

Roman Abramovics döntésének hátterében a The Athletic írása szerint az áll, hogy a brit kormány befagyasztotta minden vagyonát a szigetországban, és ilyen módon próbál pénzhez jutni. Kérését ugyanakkor lehetetlen teljesíteni, mivel a vele kapcsolatos szankciók megtiltják, hogy bármilyen pénzmozgás részese legyen.

Hogy mi lehet a megoldás a patthelyzetben, egyelőre senki sem tudja, az idő azonban vészesen fogy. A klub május 31-ig kapott határidőt arra, hogy tető alá hozza az adásvételt, ha nem megy végbe addig, elképzelhető, hogy licencet sem kap a Premier League következő idényére.

A tulajdonosváltás körüli bizonytalanság a Chelsea keretére is kihat. Andreas Christensen és Antonio Rüdiger távozását biztosra lehet venni, és egyre többen érzik úgy, hogy a jövőjük nem biztos a klubnál. Az egyik legnagyobb veszteség Mason Mount lehet, akit a sajtóhírek szerint több rivális szerződtetne.     

Legfrissebb hírek

Szoboszlai hatalmas gólt lőtt, a Liverpool simán továbbjutott az FA-kupában

Angol labdarúgás
9 órája

Solskjaer helyett egy másik legendáját nevezné ki a Man. United – sajtóhír

Angol labdarúgás
21 órája

Műtét vár Conor Bradley-re, véget ért számára az idény – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.11. 15:04

A Manchester Citynél folytatja a Bournemouth kiválósága – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.09. 10:44

A szurkolók szerint Kerkez volt a Liverpool legjobbja az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.01.09. 09:40

Szoboszlai Dominik: Uraltuk a meccset az Arsenal ellen, ebből kell táplálkoznunk

Angol labdarúgás
2026.01.08. 23:58

Nem született gól az Arsenal és a Liverpool rangadóján

Angol labdarúgás
2026.01.08. 22:57

Szoboszlai: A BL-ben és az FA-kupában még meccsben vagyunk

Angol labdarúgás
2026.01.08. 20:31
Ezek is érdekelhetik