Chelsea: Életem legrosszabb formájában vagyok – Hazard

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.12. 12:02
A Chelsea labdarúgócsapatát erősítő Eden Hazard nem talál magyarázatot arra, hogy mostanában miért teljesít gyengén, szerinte José Mourinho vezetőedző jogosan tette ki a kezdő tizenegyből, mert, ahogy fogalmazott, élete legrosszabb formájában van.

A belga válogatott középpályást az előző idényben a játékosok és a szakírók is a Premier League legjobbjának választották, 14 góljával oroszlánrészt vállalt abban, hogy a londoni együttes 2010 után ismét bajnoki címet ünnepelhetett.

A mostani szezonban Hazard eddig 11 alkalommal szerepelt a csapatban, gólt még nem szerzett, és gólpasszt is mindössze kétszer adott. A Chelsea címvédőként csak a 16. helyen áll a Premier League-ben.

„Pályafutásom során először élek át ilyen nehéz időszakot – mondta a 24 éves futballista. – Nem igazán találok magyarázatot a teljesítményemre. Csak annyit tudok, hogy kemény munkára lesz szükségem ahhoz, hogy visszakapaszkodjak. Aggódunk a Chelsea-nél csapatként és egyénileg is."

Hazard bevallotta, hogy, bár stabil helye volt Mourinhónál, most már ő maga sem „érinthetetlen", de megvédte a portugál trénert. Hozzátette: szerinte a bajnoki szünet után a hétvégén már jó teljesítményt fognak nyújtani.

„Csak a kispadon kaptam helyet a Porto elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Gondolom, az edzőnk üzenni akart azzal, hogy csak a cserék közé nevezett. Nem aggódom érte, Mourinho a világ legjobb edzője, amikor kezelni kell a nyomást" – tette hozzá a futballista.

Legfrissebb hírek

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
5 órája

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
7 órája

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
11 órája

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
23 órája

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:24

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40

A Burnley védője két öngólt vétett a Man. City ellen; megint piros lap után kapott ki a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:13
Ezek is érdekelhetik