Arsenal: „A szurkolók magyarázatot érdemelnek” – megszólalt Özil ügynöke

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2020.10.27. 10:04
null
Láthatjuk-e még Özilt a pályán Arsenal-mezben? (Fotó: AFP)
Megszólalt az Arsenal labdarúgócsapatánál mellőzött Mesut Özil ügynöke, Erkut Sögüt, aki őszinte magyarázatot vár a londoni csapattól játékosa ügyében.

Mint beszámoltunkróla, sohasem látott szintre süllyedt Mesut Özil és az Arsenal kapcsolata: a Premier League történetének egyik legkiemelkedőbb középpályását ugyanis már az Európa-ligára sem nevezte Mikel Arteta, sőt a Premier League-keretéből is kihagyta.

Az ügyben megszólalt Erkut Sögüt, Mesut Özil ügynöke, aki az ESPN-nek adott exkluzív interjút, amiben elmondta, Mikel Arteta hazudik, ha azt mondja, csak rossz formája miatt nem játszatja.

„A szurkolók őszinte magyarázatot érdemelnek, nem azt, hogy Arteta azt mondja, kudarcot vallott Özillel. Mindenki tudja, hogy nem bánt vele tisztességesen, és esélyt sem adott neki arra, hogy bizonyítson. Legalább öt csapattársával beszéltem, és mindannyian azt mondják, hogy remekül edz, nem értik, miért hagyják ki” – mondta Özil ügynöke, aki szerint az Arsenalnak az volt a célja, hogy ügyfele inkább megunja az egészet, és magától távozzon.

Özil ügynökét arról is megkérdezték, mit szól az elmúlt hetek történéseihez az Arsenalnál, amelynél a koronavírus-járvány gazdasági következményeként 55 munkahelyet megszüntettek és 27 év után megváltak a csapat kabalájától, Gunnersaurustól, akit Özil mentett meg.

„Nem számítasz arra ilyen nagy múltú klubtól, hogy ötvenöt embert bocsát el közvetlenül egy FA-kupa-győzelem után és egy 45 millió fontos átigazolás előtt. Sajnos nagyon rossz képet fest ez a klubról, amihez nem szoktunk hozzá az Arsenalnál.”

Erkut Sögüt elmondta, Özil titoktartási kötelezettsége miatt jelenleg nem tud beszélni nyíltan a helyzetéről, de egyszer majd mindent elárul.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33

„Minek agyal az, akinek fogalma sincs a tényekről?” – Gyökeres a klubváltásáról

Angol labdarúgás
2025.09.02. 16:56

Gravenberchet is lenyűgözte Szoboszlai Arsenal elleni gólja

Angol labdarúgás
2025.09.01. 11:33

Arne Slot: Szoboszlai pontosan megmutatja, miről is szól a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.08.31. 22:08

Szoboszlai az Arsenal elleni meccs embere a Premier League honlapján

Angol labdarúgás
2025.08.31. 20:48

Szoboszlai Dominik: Ha szabadrúgás van, Szalah átadja nekem

Angol labdarúgás
2025.08.31. 20:23

Szoboszlai óriási gólt lőtt szabadrúgásból az Arsenal ellen – videó

Angol labdarúgás
2025.08.31. 19:19
Ezek is érdekelhetik