Anglia: Moyes visszatér a Premier League-be – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.06. 10:47
Már nem sokáig marad munka nélkül a Real Sociedadtól novemberben menesztett David Moyes. Az Evertonnál tekintélyt szerző, azt a Manchester Unitednál, majd Spanyolországban leromboló skót szakember a Newcastle United kispadjára ülhet le.

A Newcastle szombaton hazai pályán 3–1-es vereséget szenvedett a Bournemouthtól, és 29 fordulót követően a 19. helyen áll.

A helyzet azonban nem reménytelen, a „szarkáknak” ugyanis csak 28 meccsük van, és a bennmaradást jelentő 17. hely egy pontra van. Csakhogy lehet, a tízmeccses hajrát már nem Steve McClarenre bíznák az észak-angliai klubnál, hanem új vezért keresnek. A Telegraph úgy tudja, David Moyesra esik a választás.

McClaren azt mondta, biztosan nem mond le a posztjáról, azaz a klub vezetőinek kell lépniük. Az angol lap szerint Lee Charnley igazgató még adna időt a korábbi szövetségi kapitánynak, de Mike Ashley tulajdonos ráveheti, hogy változtasson. A Telegraph szerint a klubot 2007-ben felvásárló Ashley már akkor többször megpróbálta szerződtetni Moyest, amikor (2013-ig) az Everton menedzsere volt.

Legfrissebb hírek

A Newcastle új edzője szerint nincs értelme a negatív dolgokra koncentrálni

Angol labdarúgás
2 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
7 órája

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38