Palhinha 82. perces góljával verte a biztos kieső Wolvest, de így is maradt a kiesőzónában a Spurs

B. A. P.B. A. P.
2026.04.25. 18:00
null
Palhinha gólja győzelmet ért a Spursnek (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 34. fordulójában a West Ham United hazai pályán verte meg egy góllal az Evertont, míg a Tottenham a Wolves otthonában nyert egy góllal, így a Spurs maradt a kiesést jelentő 18. helyen.

A már biztosan kieső Wolverhampton a bennmaradásért küzdő Tottenhamet fogadta, míg a forduló előtt a bennmaradást jelentő 17. helyen álló West Ham Unitedhez az Everton látogatott. 

A Tottenham csaknem hetven százalékos labdabirtoklással játszott az első félidőben, de öt lövésből egyszer sem találta el a kaput, ráadásul Dominic Solanke is megsérült. Még nagyobb baj, hogy Roberto De Zerbi csapata a második félidőben sem tudott váltani. A helyzet a 80. percig nem változott, addig a két csapat összesen egyszer találta el a kaput. A 82. percben azonban jött az áttörés: egy jobb oldalról érkező szögletet a cserként érkező Richarlison vett le a tizenhatoson belül, majd a kapu felé kotorta a labdát, amit aztán a szintén a padról érkező Palhinha kotort az ötösön belülről a kapuba. A Spurs innen már nem engedte ki a mérkőzést a kezei közül, december után ismét bajnokit nyert – De Zerbi irányítása alatt az elsőt –, de a győzelem ellenére maradt a kiesést jelentő 18. helyen. 0–1

Mivel a West Ham United is begyűjtötte a három pontot. Az első félidőben itt sem volt sok dolga a két kapusnak, de a másodikban beindultak a csapatok. A hazaiak egy szögletből szereztek vezetést, Tomás Soucek fejelt a bal felső sarokba. A hajrára bepörögtek az események, a 88. percben James Tarkowski lefejelt labdáját lőtte nagy erővel a kapuba Kiernan Dewsbury-Hall. Az Everton egyenlítő gólja azt jelentette, hogy bennmaradásra állt a Spurs. Igaz, nem sokáig, a 93. percben egy bal oldali keresztlabdát Jarrod Bowen fejel vissza, Callum Wilson pedig ziccerből nem hibázott. A West Ham United a 2–1-es győzelmével tartja a 17. helyét, előnye két pont a Spurs előtt.

ANGOL PREMIER LEAGUE
34. FORDULÓ, szombati mérkőzések
West Ham United–Everton 2–1 (Soucek 52., Wilson 90+3., ill. Dewsbury-Hall 88.)
Wolverhampton Wanderers–Tottenham Hotspur 0–1 (Palhinha 82.)

Később
18.30: Arsenal–Newcastle United (Tv: Spíler2)

Fulham–Aston Villa 1–0 (Sessegnon 42.)
Liverpool–Crystal Palace 3–1 (Isak 35., Robertson 40., Wirtz 90+6., ill. Munoz 71.)
Hétfőn játsszák
21.00: Manchester United–Brentford (Tv: Match4)
Szerdán játszották
AFC Bournemouth–Leeds United 2–2 (Kroupi 60., Rayan 86., ill. Hill 68. – öngól, Longstaff 90+7.)
Burnley–Manchester City 0–1 (Haaland 5.)
Kedden játszották
Brighton & Hove Albion–Chelsea 3–0 (Kadioglu 3., Hinshelwood 56., Welbeck 90+1.)
Pénteken játszották
Sunderland–Nottingham Forest 0–5 (Hume 17. – öngól, Wood 31., Gibbs-White 34., Igor Jesus 37., E. Anderson 90+5.)

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K  

Gk 

  1. Manchester City

33

21

7

5

66–29

+37 

70 

  2. Arsenal

33

21

7

5

63–26

+37 

70 

  3. Manchester United

33

16

10

7

58–45

+13 

58 

  4. Liverpool

34

17

7

10

57–44

+13 

58 

  5. Aston Villa

34

17

7

10

47–42

+5 

58 

  6. Brighton

34

13

11

10

48–39

+9 

50 

  7. Bournemouth

34

11

16

7

52–52

49 

  8. Chelsea

34

13

9

12

53–45

+8 

48 

  9. Brentford

33

13

9

11

48–44

+4 

48 

10. Fulham

34

14

6

14

44–46

–2 

48 

11. Everton

34

13

8

13

41–41

47 

12. Sunderland

34

12

10

12

36–45

–9 

46 

13. Crystal Palace

33

11

10

12

36–39

–3 

43 

14. Newcastle

33

12

6

15

46–49

–3 

42 

15. Leeds United

34

9

13

12

44–51

–7 

40 

16. Nottingham Forest

34

10

9

15

41–45

–4 

39 

17. West Ham

34

9

9

16

42–58

–16 

36 

18. Tottenham

34

8

10

16

43–53

–10 

34 

19. Burnley

34

4

8

22

34–68

–34 

20 

20. Wolverhampton

34

3

8

23

24–62

–38 

17 

 

 

Legfrissebb hírek

Jövő héten megműtik Rodrit – hivatalos

Angol labdarúgás
10 órája

Megegyezett Bruno Guimaraesszel az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.23. 21:49

24 éves görög támadóval erősített az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.23. 14:15

Phil Foden négyéves új szerződést írt alá a Manchester Cityvel

Angol labdarúgás
2026.07.22. 15:18

Rogers Londonba igazolásában nagy szerepe volt legjobb barátjának, Cole Palmernek

Angol labdarúgás
2026.07.22. 11:46

„A jövőben mindenképpen az egyik vezetőnknek kell lennie” – Iraola Szoboszlai Dominikról

Angol labdarúgás
2026.07.22. 07:39

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.21. 23:17

Visszavonul Anthony Taylor játékvezető

Angol labdarúgás
2026.07.21. 17:19