Arne Slot: Várhatóan nem igazol januárban a Liverpool

R. P.R. P.
2026.01.23. 16:39
null
Fotó: Getty Images
Arne Slot vezetőedző szerint nem várható új játékos szerződtetése az angol futballélvonalban címvédő Liverpool FC-nél a télen.

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost foglalkoztató együttes – Slot elmondása szerint – tisztában van a januári átigazolási időszak lehetőségeivel.

„Arra számítok, hogy marad a jelenlegi keret” – fogalmazott Slot, hozzáfűzve: ez nem zárja ki, hogy ha lehetőség kínálkozik, a klub fontolóra vegye azt.

A Liverpool az AFC Bournemouth ellen lép pályára szombaton – a házigazdáknál bemutatkozhat a Ferencvárostól igazolt Tóth Alex –, és a Liverpool egyik nagy erősítése Mohamed Szalah, aki hét közben tért vissza az Afrikai Nemzetek Kupáján szerepelt egyiptomi válogatottból. Slot azt mondta, a támadó jó fizikai állapotban van, ugyanakkor a találkozó előtti utolsó edzés alapján határoz majd arról, a kezdőcsapatban számol-e vele.

Alexander Isak továbbra is harcképtelen és még hónapokig az is lesz, hiszen a szárkapocscsontja eltört és még az ünnepek előtt megműtötték. A védő Ibrahima Konaté további időt kapott az egyesülettől, hogy meggyászolja elhunyt édesapját.

Slot ugyanakkor a szűkebb merítési lehetőség ellenére bízik benne, hogy 13 tétmérkőzés óta veretlen együttese folytatni tudja remek szériáját, és megőrzi lendületét a hazai és a nemzetközi sorozatokban.

„Nehéz megjósolni a jövőt, de versenyképes csapatunk van a világ bármely együttese ellen” – hangsúlyozta.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

„Rettenetesen ingatag a liverpooli védelem” – angol sajtóreakciók az isztambuli vereség után

Bajnokok Ligája
7 órája

Ötvenéves rekordot döntött meg a Como, Mbappé százados lett – szerdai BL-legek

Bajnokok Ligája
7 órája

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
10 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
18 órája

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
23 órája

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:08

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14