Brit transzferrekord készül: hatalmas ajánlatot tehet a Liverpool Alexander Isakért – sajtóhír

H. Á.H. Á.
2025.07.15. 16:43
null
Isak is liverpooli lehet? (Fotó: Getty Images)
Kedden a nemzetközi sajtóban széles körben elterjedt az eredetileg az Athletichez köthető hír, miszerint a Liverpool felvette a kapcsolatot a Newcastle-lel a svéd válogatott Alexander Isak megszerzését illetően. Noha hivatalos ajánlattétel még nem történt, úgy tudni, a „vörösök” 140 millió euró körüli összeget ajánlhatnak a 25 éves csatárért, ami új brit rekordot jelentene.

Az Athletic szerint a Liverpool környezetéből származó információik szerint a jelek arra mutatnak, hogy a „vörösök” rekordnagyságú, 140 millió euró körül összeget jelentő ajánlatot készülnek tenni a 25 éves svéd csatárért. Alexander Isakról ugyanakkor a Newcastle United már korábban közölte, nem eladó, a „szarkák” vezetőségének elsődleges célja, hogy mielőbb új szerződést írjon alá a támadóval, akit 2028. június végéig érvényes szerződés köt a klubhoz.

Azt már a svéd Aftonbladet teszi hozzá, hogy a Newcastle abban az egyetlen esetben lenne hajlandó megválni Isaktól, ha ő maga kérné, hogy engedjék el, ám erről a lap szerint egyelőre nincs szó. 

Viszont a nemzetközi átigazolási hírek terén mértékadónak számító Fabrizio Romano szerint a Liverpool elsődleges célpontja valóban a svéd, ám ha őt nem sikerülne megszerezni, akkor B-tervként az Eintracht Frankfurt franciája, Hugo Ekitiké kerülhet előtérbe a Mersey partján. Ebben pedig az a pikáns, hogy az olasz transzferguru szerint Ekitikével kapcsolatban éppen a Newcastle folytat előrehaladott tárgyalásokat a németekkel.

Eközben más források arról számolnak be, hogy a Frankfurt már vissza is dobta a Newcastle által a francia támadóért tett, 70 millió euróról szóló ajánlatát.

Az ügyletről szintén beszámoló Transfermarkt szerint egyébként bárhogy is alakul Ekitiké ügye, Isak miatt a következő napokban kiegyenesedhetnek a kérdőjelek a Liverpool és a Newcastle között.

 

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.22. 21:33

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55

Magyaros mérkőzés könyörtelen visszatérővel – jön a Bournemouth–Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:10

Szoboszlai már várja a találkozást Tóth Alexékkel

Angol labdarúgás
2026.09.18. 21:19