PL: a Chelsea bejelentette Marc Guiu érkezését – hivatalos

TÓTHPÁL ZOLTÁNTÓTHPÁL ZOLTÁN
2024.07.01. 17:45
FC Barcelona v Villarreal CF - LaLiga EA Sports
Marc Guiu a Chelsea-ben folytatja pályafutását (Fotó: Getty Images)
A Premier League-ben szereplő Chelsea hétfőn hivatalos felületein hozta nyilvánosságra, hogy kivásárolta élő szerződéséből az FC Barcelona 18 éves támadóját, Marc Guiut, aki így a londoni klubban folytatja pályafutását.

A fiatal játékosért már jó ideje versenyben volt a Chelsea, az átigazolás azonban csak most lett hivatalos, mivel a gazdaságilag nehéz helyzetben lévő katalánok nem tudtak versenyezni az angolok ajánlatával. A londoni klub tájékoztatása szerint Guiu ötéves szerződést kötött új csapatával, amely kivásárolta élő szerződéséből a játékost, és kifizette a – sajtóhírek szerint – hatmillió eurós kivásárlási összeget. Az üzletet mindenesetre azóta az FC Barcelona is megerősítette hivatalos felületein, s sok sikert kívánt saját nevelésű játékosának új állomáshelyén.

Guiu előtt két lehetőség volt, hiszen a Chelsea érdeklődése mellett a napokban kézhez kapta az FC Barcelona szerződéshosszabbítási ajánlatát is, amely bruttó évi kétmillió eurós fizetést garantált volna számára – a 18 éves támadó azonban jobb szemmel nézett a londoni ajánlatra, így végül a Chelsea mellett döntött.

„Hatalmas öröm számomra, hogy a Chelsea-hez szerződtem, az utazás előtt elaludni is nehezen tudtam, annyira izgatott voltam – idézte a Chelsea klubhonlapja Guiut. – Egészen kicsi korom óta az volt az álmom, hogy egyszer a Premier League-ben szerepelhessek. Most megvolt a lehetőségem, hogy a Chelsea-hez igazoljak, és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy sikeres legyek a klubnál.”

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
14 órája

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41