Premier League: a Burnley kiesett és valószínűleg a Luton is ki fog az újabb veresége után

P. K.P. K.
2024.05.11. 18:12
James Maddisonék (fehérben) hazai pályán fordítottak fordítottak a Burnley ellen, a vendégcsapat így biztosan kiesik az élvonalból (Fotó: AFP)
Az angol Premier League utolsó előtti, 37. fordulójának szombati játéknapja a Manchester City Fulham elleni, könnyed, 4–0-s idegenbeli sikerével kezdődött, majd 16 órától hat meccsel folytatódott. Ezeken eldőlt, hogy a Sheffield United mellett a szintén tavaly feljutott Burnely is kiesik az élvonalból, és minden valószínűség szerint a Luton is.

 

 

A Burnley abban a tudatban lépett pályára a Tottenham vendégeként, ha nem nyer, akkor a később kezdődő Nottingham Forest–Chelsea meccs eredményétől függetlenül biztosan kiesik a Premier League-ből. A Burnley jól kezdte a mecset és a második helyzetét értékesítette is a 25. percben: Berge kiugratásával Bruun Larsen lépett ki a jobb oldalon, s 13 méterről a kapuba lőtt. A Spurs hét perc elteltével egyenlített, a védelemből előretörő Pedro Porro a jobb szélről, nyolc méterről lőtt nagy erővel a kapuba egy szóló végén. A második félidőben, a 82. percben Maddison passzából Micky van de Ven belsőzött 15 méterről a kapuba, amivel 2–1-re nyert is a Tottenham. A kispadról Vincent Kompany által irányított Burnley így egy évvel a tavalyi, másodosztályú bajnoki cím és feljutás után ismét kiesett az élvonalból.

Az ugyancsak a bennmaradásért harcoló, szintén újonc, a forduló előtt még 18., éppen kieső helyen álló Luton Town már a 6. percben megszerezte a vezetést Albert Sambi Lokonga fejesével a West Ham vendégeként, amire a második félidő elején James Ward-Prowse válaszolt, aki egy lecsorgó labdát váltotta gólra, majd Tomás Soucek lőtt a tizenhatos előteréből az alsó sarokba, amivel fordítottak a londoniak. A 3–1-es végeredményt George Earthy állította be. Ezzel tulajdonképpen a Luton is kiesik, mert bár pontszámban a Nottinghamet még utolérheti, de sokkal rosszabb a gólkülönbsége (13-mal).

A Crystal Palace már az első félidőben 2–0-ra vezetett a Wolverhampton vendégeként, végül 3–1-re győzött. Szintén idegenben, az AFC Bournemouth otthonában nyert a Brentford 2–1-re, Yoane Wissa 95. percben szerzett góljával, úgy, hogy mind a három gól a 85. perc után született. Az Everton Abdoulaye Doucouré közeli fejesével verte meg 1–0-ra a 20. Sheffield Unitedet, a Newcastle United viszont nem tudta otthon megverni a Brightont (1–1), ezzel, illetve a Tottenham győzelmével a „szarkák” valószínűleg nem tudnak a 6. helynél előrébb végezni (csak akkor lehet erre esélyük, ha a hátralévő két meccsüket megnyerik a Spurs pedig kétszer veszít). 

Spurs–Burnley Wolves–Palace Everton–Sheffield United Newcastle–Brighton Bournemouth–Brentford

ANGOL PREMIER LEAGUE
37. FORDULÓ
Tottenham Hotspur–Burnley 2–1 (Porro 32., Van de Ven 82. ill. B. Larsen 25.)
West Ham United–Luton Town 3–1 (Ward-Prowse 54. Soucek 66., Earthy 77., ill. Lokonga 6.)
AFC Bournemouth–Brentford 1–2 (Solanke 90., ill. Mbeumo 87., Wissa, 90+5.)
Bournemouth: Kerkez Milos eltiltott.
Everton–Sheffield United 1–0 (Doucouré 31.)
Newcastle United–Brighton & Hove Albion 1–1 (S. Longstaff 45+5., ill. Veltman 18.)
Wolverhampton Wanderers–Crystal Palace 1–3 (Matheus Cunha 68., ill. Olise 26. Mateta 28., Eze 73.) 
KORÁBBAN
Fulham–Manchester City 0–4 (Gvardiol 13., 71., Foden 59., J. Álvarez 90+6. – 11-esből) 
KÉSŐBB
18.30: Nottingham Forest–Chelsea (Tv: Spíler1) 

  1. Manchester City 36

26

7

3

91–33

+58

85

  2. Arsenal36

26

5

5

88–28

+60

83

  3. Liverpool36

23

9

4

81–38

+43

78

  4. Aston Villa36

20

7

9

73–53

+20

67

  5. Tottenham36

19

6

11

71–59

+12

63

  6. Newcastle36

17

6

13

79–57

+22

57

  7. Chelsea35

15

9

11

70–59

+11

54

  8. Manchester United35

16

6

13

52–55

–3

54

  9. West Ham37

14

10

13

59–71

–12

52

10. Brighton36

12

12

12

54–58

–4

48

11. Bournemouth37

13

9

15

53–65

–12

48

12. Crystal Palace37

12

10

15

52–58

–6

46

13. Wolverhampton37

13

7

17

50–63

–13

46

14. Fulham37

12

8

17

51–59

–8

44

15. Everton37

13

9

15

39–49

–10

40

16. Brentford37

10

9

18

54–61

–7

39

17. Nottingham Forest36

8

9

19

45–63

–18

29

18. Luton Town37

6

8

23

50–81

–31

26

19. Burnley37

5

9

23

40–76

–36

24

20. Sheffield United37

3

7

27

35–101

–66

16

AZ ÁLLÁS

Elmaradt, elhalasztott mérkőzések:
A 34. fordulóból
Május 14., 21.00: Tottenham Hotspur–Manchester City
Május 15., 20.45: Brighton & Hove Albion–Chelsea
Május 15., 21.00: Manchester United–Newcastle United

 

Legfrissebb hírek

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
2 órája

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
13 órája

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
18 órája

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
20 órája

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
22 órája

Szoboszlai szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.03.15. 19:24

Szoboszlai újabb szabadrúgásgólt szerzett – videó

Légiósok
2026.03.15. 18:00

„Egyszerűen nem normális” – Mikel Arteta a PL legfiatalabb gólszerzőjét, Max Dowmant méltatta

Angol labdarúgás
2026.03.15. 11:31
Ezek is érdekelhetik