PL: Kloppnak Núnez gólja a kedvence, nem Mac Allisteré

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.05. 10:42
Jürgen Kloppnak Núnez gólja az egyik kedvence (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a vártnál nehezebben, de 3–1-re legyőzte a Liverpool a tabella utolsó helyén álló Sheffield Unitedet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 31. fordulójában, ezzel visszaállt a tabella élére. Jürgen Klopp csapata nagy mezőnyfölényben játszott és megdöntötte saját rekordját.

A Liverpool már az első félidőben megszerezte a vezetést, kihasználva az ellenfél kapitális hibáját, ugyanis a Sheffield United kapusa, Ivo Grbic egy hosszú indítást az őt támadó Darwin Núnezbe lőtt, az uruguayi támadóról pedig a kapuba pattant a labda.

A Sheffield United ugyan egy hasonlóan szerencsés (ön)góllal egyenlített, de Alexis Mac Allister óriási kapáslövésével a hajrá kezdetén ismét a Liverpoolnál volt az előny. A végül 3–1-re nyerő hazaiak mesterének, Jürgen Kloppnak elmondása szerint csapata első gólja jobban tetszett, mint a második vagy a harmadik.

„Az egyik kedvenc gólomat szereztük egy nullnál, mert úgy gondolom, egy csatárnak időnként szüksége van ilyenekre. Nagyon sokszor kértem tőle, hogy tartsa nyomás alatt az ellenfelet, de ritka, hogy valaki olyan közel kerüljön, hogy blokkolni tudjon. Ő megtette” – mondta csapata első góljáról a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Jürgen Klopp, megemlítve az első perceket is, amikor a Sheffieldnek volt két ordítóan nagy helyzete, melyeket nem tudott gólra váltani.

„Nyilvánvalóan mi irányítottuk a játékot, de egy meccset különböző módokon is lehet irányítani, és ahogy ma tettük, az nem volt megfelelő, nem alakítottunk ki elég helyzetet. A fiúktól kértem, hogy támadjanak vissza, de nem volt rá szükség, mert így is visszakaptuk a labdát. Hatvan perc után láttuk, mit kell tenni: gyorsítani kell. Robertson folyton ment a vonal mellett, ami nagyon hasznos volt, ám a probléma ott van, hogy nehezen kaptuk el a ritmust, ezért is váltottunk. Szükségünk volt Mac Allister csodagóljára, de a harmadik is olyan volt, amilyen kellett, hogy legyen: Robertson teljes sebességgel adott be, szenzációs fejes, és megnyertük a meccset” – vélekedett Klopp, aki külön beszélt a bomba formában játszó Alexis Mac Allisterről, aki csapata legutóbbi hat mérkőzésének mindegyikén közreműködött gólban.

„Már az első félidőben is jól játszott. Nem arról volt szó, hogy mindegyik pozícióban ott volt, de a körülötte lévő összes mozgás pont olyan volt, mint amilyen kellett, hogy legyen. Ha arról beszélünk, hogy nyolcasként vagy hatosként játszik, az két különböző téma. A védekező része nagyon jó volt, noha az emberek kicsit kételkedtek benne, de a másik posztra is nagy hatással van. Én is nyolcasként részesítem őt előnyben, azonban nem egy álomvilágban élünk, szóval most ebben a pozícióban kellett játszania, és láttuk, mekkora hatása volt” – tette hozzá Klopp.

MAC ALLISTER GÓLJA MINDEN SZÖGBŐL

Noha a játék képét tekintve a Liverpool kissé megszenvedett a Sheffield Uniteddel, valójában óriási mezőnyfölényben volt, hiszen Szoboszlai Dominikék a mérkőzésen 83.1 százalékban birtokolták a labdát, ami rekord, amióta az Opta gyűjti az ilyen statisztikákat (2003–2004-es idény). 

Az eddigi csúcsot egyébként szintén a Liverpool tartotta, 2022 áprilisában az Everton elleni derbin 83 százalékban birtokolta a labdát, míg a korábbi csúcs még 2018 áprilisából a Manchester Cityé volt, amely ugyancsak 83 százalékban birtokolta a labdát a Swansea elleni 5–0-s diadal során.

ANGOL PREMIER LEAGUE
31. FORDULÓ
LIVERPOOL–SHEFFIELD UNITED 3–1 (1–0)
Liverpool, Anfield. Vezette: Attwell
Liverpool: Kelleher – C. Bradley, Van Dijk, I. Konaté, Joe Gomez (Curtis Jones, 73.) – Szoboszlai (Gakpo, 72.), Mac Allister, Gravenberch (A. Robertson, 60.) – Szalah (H. Elliot, 60.), Darwin Núnez, Luis Díaz. Menedzser: Jürgen Klopp
Sheffield: Grbic – Holgate (Ben Szliman, 88.), Ahmedhodzic, Jack Robinson – Bogle, Arblaster, Vinícius Souza, Hamer (Osborn, 62.), Trusty (A. Brooks, 78.) – McAtee (McBurnie, 62.), Brereton Díaz (Osula, 62.). Menedzser: Chris Wilder
Gólszerző: Darwin Núnez (17.), Mac Allister (77.), Gakpo (90.), ill. C. Bradley (58. – öngól)

A FORDULÓ TÖBBI MÉRKŐZÉSÉN
Chelsea–Manchester United 4–3 (Gallagher 4., Palmer 19., 90+10., 90+11. – az első kettőt 11-esből, ill. Garnacho 34., 67., B. Fernandes 39.)
Arsenal–Luton 2–0 (Ödegaard 24., Hasioka 44. – öngól)
Brentford–Brighton 0–0
Manchester City–Aston Villa 4–1 (Rodri 11., Foden 45+1., 62., 69., ill. Durán 20.)
Newcastle United–Everton 1–1 (Isak 15., ill. Calvert-Lewin 88. – 11-esből)
Nottingham Forest–Fulham 3–1 (Hudson-Odoi 9., Wood 19., Gibbs-White 45+3., ill. Adarabioyo 49.)
Bournemouth–Crystal Palace 1–0 (Kluivert 79.)
Burnley–Wolverhampton 1–1 (Bruun Larsen 37., ill. Ait-Nuri 45+3.)
West Ham United–Tottenham Hotspur 1–1 (Zouma 19., ill. B. Johnson 5.)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Liverpool30217270–28+42 70 
2. Arsenal30215472–24+48 68 
3. Manchester City30207367–29+38 67 
4. Aston Villa31185863–46+17 59 
5. Tottenham30176762–44+18 57 
6. Manchester United301531243–44–1 48 
7. West Ham311291050–55–5 45 
8. Newcastle301351264–52+12 44 
9. Brighton & Hove Albion301110951–46+5 43 
10. Chelsea291271053–50+3 43 
11. Wolverhampton301261243–47–4 42 
12. Bournemouth301181144–53–9 41 
13. Fulham311161447–50–3 39 
14. Crystal Palace30791434–50–16 30 
15. Brentford31771742–55–13 28 
16. Everton30881431–42–11 26 
17. Nottingham Forest31781639–53–14 25 
18. Luton Town31571943–64–21 22 
19. Burnley31472032–66–34 19 
20. Sheffield United30362128–80–52 15 
Pontlevonások:  Everton 6 pont, Nottingham Forest 4 pont

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik