Liverpool: Szoboszlai sérülését Telkiben vizsgálta egy osztrák specialista

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.02.07. 09:15
Egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagynia Szoboszlai Dominiknak (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, hiába tért vissza január 1-jei sérülése után góllal és gólpasszal az angol élvonalbeli Liverpoolba Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott középpályás kihagyta a hétvégi, Arsenal elleni idegenbeli rangadót, a héten pedig hazatért, hogy egy osztrák specialista Telkiben vizsgálja meg, milyen sérüléssel bajlódik.

A nyáron Lipcséből Liverpoolba szerződő Szoboszlai Dominik azonnal a „vörösök” alapembere lett, ám a január 1-jei, Newcastle elleni bajnokin Jürgen Klopp épp néhány perccel azután cserélte le, hogy a magyar középpályás combjához kapott, s ezt követően a német szakember több hétig nem számíthatott rá.

Szoboszlai múlt héten, a Norwich elleni FA-kupa-mérkőzésen csereként beállva, gólpasszal tért vissza, majd a múlt szerdai, Chelsea elleni bajnokin gólt is szerzett, de az Arsenal elleni vasárnapi rangadót ismét kihagyni kényszerült sérülés miatt.

„Dominik ugyanott vagy nagyjából hasonló területen érzett valamit, ahol korábban megsérült. Nem volt játékban, majd a meccs után kissé érezte, úgyhogy megnéztük és nem volt esély, hogy részt vegyen ezen a meccsen. Nem vállalhatunk semmilyen kockázatot. Meg kell várnunk a további vizsgálatokat, de egyértelmű volt, hogy most nem játszhat” – mondta az Arsenal elleni meccs előtt a Sky Sportsnak Jürgen Klopp.

Szoboszlai állapotáról a Liverpool továbbra sem közölt konkrétumokat, de az Indexhez hasonlóan a Nemzeti Sport is úgy értesült, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya a napokban Magyarországon, Telkiben járt, hogy az osztrák specialista, Franz Leberbauer vizsgálja meg őt, a szakember ugyanis már korábban is kezelte őt, ám ő sem találta meg a fájdalom okát, így egyelőre nem tudni, Szoboszlainak pontosan mennyit kell kihagynia, de már visszautazott Liverpoolba, hogy ott folytassa a rehabilitációt.

Szoboszlai Dominik ebben az idényben minden sorozatot figyelembe véve 28 mérkőzésen 1945 percet töltött a pályán Liverpool-mezben, öt gólig és négy gólpasszig jutott.

 

Legfrissebb hírek

„Rettenetesen ingatag a liverpooli védelem” – angol sajtóreakciók az isztambuli vereség után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:58

Ötvenéves rekordot döntött meg a Como, Mbappé százados lett – szerdai BL-legek

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:47

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:33

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 23:07

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22