Ilyen még sosem fordult elő a Liverpoollal

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.02.29. 10:47
Jayden Danns két góllal debütált a Liverpool felnőttcsapatában (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Liverpool két fiatal játékosának, Lewis Koumasnak és Jayden Dannsnek a góljaival 3–0-ra nyert a másodosztályú Southampton ellen az FA-kupa nyolcaddöntőjében. A vörösökkel a klub története során most fordult elő először, hogy két 18 éves, vagy annál fiatalabb játékos szerzett gólt a felnőttcsapatban.

Jürgen Kloppék munkáját dicséri, hogy számos fiatallal a kezdőjükben álltak ki a Southampton ellen, s Koumas és Danns is eredményes volt az első csapatban lejátszott első mérkőzésén.

„Egy életre szóló álom vált valóra, hogy gólt szereztem az anfieldi debütálásom során. Egy este, amit sosem feledek. Köszönöm, LFC” – írta X-oldalán Lewis Koumas, akinek édesapja, Jason Koumas is profi labdarúgó volt, játszott többek között a West Bromwich Albionban, a Wigan Athleticben és a Cardiff Cityben is.

„Az álmom vált valóra” – mondta Jayden Danns is a klub honlapjának. – Születésem óta a csapat szurkolója vagyok, szóval hihetetlen, hogy gólt szereztem a Kop előtt. Ez számomra még nem tűnik igazinak. Olyan, mintha egy filmben lennék. Nem hiszem, hogy tudok aludni ma este” – mondta a mérkőzés után a duplázó játékos.

A góllal debütáló két fiatal mellett a Liverpool egy harmadik labdarúgója is rekordot írt, Trey Nyoni ugyanis 16 évesen és 243 naposan a csapat történetének legfiatalabb játékosa lett, aki pályára lépett a felnőtt FA-kupában. 

A liverpooli akadémiáról kikerülő és Jürgen Klopp csapatában berobbanó fiatalok mellett nagy kérdés, mit érezhet a Mersey-partiakat 2015 óta, azaz kilenc éve erősítő Joe Gomez, aki már több mint 200 mérkőzésen lépett pályára a csapatban, de gólt továbbra sem tudott szerezni. Igaz, a szurkolók szinte minden labdaérintésénél lövésre buzdítják, de úgy fest, ő is helyén kezeli ezt, a közelmúltban Instagram-oldalán jelentkezett egy vicces videóval, melyben egy „gólszállító” cégnél végzett logisztikai munkát.

Angol labdarúgás
2024.02.28. 20:52

Koumas és Danns góljaival nyert a Liverpool

Szoboszlai még nem játszhatott, de remekeltek a nála is fiatalabbak – pályára lépett a 16 éves Nyoni is.

ANGOL FA-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Liverpool–Southampton (II.) 3–0 (1–0)
Liverpool, Anfield. Vezette: Pawson
Liverpool: Kelleher – Bradley, Quansah, Van Dijk (I. Konaté, a szünetben), Cimikasz – McConnell (Mac Allister, 62.), Joe Gomez, B. Clark – Elliott (Nyoni, 78.), Gakpo (K. Gordon, 89.), Koumas (Danns, 62.). Menedzser: Jürgen Klopp
Southampton: Lumley – Bree (Walker-Peters, 58.; Harwood-Bellis, 76.), Stephens, Bednárek, Manning – Aribo, Rothwell (Smallbone, 69,), Shea Charles – Edozie (Ché Adams, 69.), Mara, Sulemana (A. Armstrong, 58.). Menedzser: Russell Martin
Gólszerző: Koumas (44.), Danns (73., 88.)

Legfrissebb hírek

A Liverpool bejelentette Jérémy Jacquet szerződtetését

Angol labdarúgás
11 órája

Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

Angol labdarúgás
2026.02.01. 21:44

Konaté visszatér, de a védelemben így is lesznek hiányzói a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
2026.01.30. 11:09

Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 09:27

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool gálázott a Qarabag ellen a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 22:52

Szoboszlai bekerült a PL-forduló legjobb tizenegyébe a WhoScorednál

Angol labdarúgás
2026.01.28. 11:41

Szoboszlai Dominik dobhat mentőövet Arne Slotnak

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 06:30

Nem bírt az Everton az újonc Leeds Uniteddel

Angol labdarúgás
2026.01.26. 23:06
Ezek is érdekelhetik