PL: nem kap eltiltást a Liverpool kiállított középpályása

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.22. 20:04
null
Piros lapja ellenére nem kap eltiltást Alexis Mac Allister (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Szoboszlai Dominikot végig soraiban tudó Liverpool gólhátrányból, emberhátrányban nyert 3–1-re a Kerkez Milost foglalkoztató Bournemouth ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2. fordulójában. A „vörösök” nyáron igazolt argentin középpályását, Alexis Mac Allistert az 58. percben azonnali piros lappal kiállították, ami miatt automatikusan három mérkőzést kellett volna kihagynia, de klubja sikeresen fellebbezett, így már a vasárnapi, Newcastle elleni rangadón is ott lehet.

 

Alexis Mac Allister a mérkőzés 58. percében rúgta meg a Bournemouth játékosának, Ryan Christie-nek a lábát, ami miatt Thomas Bramall játékvezető habozás nélkül felmutatta neki a piros lapot.

A kiállítás automatikusan három mérkőzésre szóló eltiltást vont volna maga után, de a Liverpool fellebbezést nyújtott be, s ezt a klub közlése szerint helyben hagyta a Független Szabályozó Bizottság. Az argentin középpályás így pályára léphet a Newcastle elleni vasárnapi rangadón.

 

Legfrissebb hírek

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
12 órája

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
2025.08.20. 16:22

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
2025.08.20. 15:18

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.20. 14:34

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
2025.08.20. 09:11

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07
Ezek is érdekelhetik