PL: nem ítélt büntetőt, elmeszelték az MU–Wolves játékvezetőjét

M. B.M. B.
2023.08.15. 16:45
null
Simon Hooper reklamálásért adott sárga lapott Gary O'Neilnek hétfőn (Fotó: Getty Images)
Mint arról tegnap már beszámoltunk, a Manchester United 1–0-ra legyőztea Wolverhamptont az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) nyitófordulójában. A mérkőzés legpikánsabb jelenete az volt, amikor a hétperces ráadásban az egyik vendég szögletre rossz ütemben kijövő André Onana két narancsmezes játékost is letarolt – Simon Hooper játékvezető ennek dacára nem ítélt tizenegyest, s döntését a VAR-szobában helyet foglaló Michael Sailsbury és Richard West is helybenhagyta.

Ezzel együtt a vélemények elsöprő többsége úgy látta, hogy a kameruni kapus akciója szabálytalan volt, tehát Hooper döntése egy jogos tizenegyestől fosztotta meg a „farkasokat”.

Ezt erősítette a Wolverhamptont irányító Gary O'Neil mérkőzés utáni nyilatkozata is, aki elmondta, hogy az angol profi ligák játékvezetését irányító szervezet (PGMOL) vezetője, Jon Moss elnézést kért tőle, mondván, hogy Hooperék hibát követtek el azzal, hogy nem adtak tizenegyest Onana akciójára.

A PGMOL ennek szellemében lépett a tettek mezejére: a szervezet Hooper mellett a VAR-szobában tevékenykedő Sailsburynek és Westnek sem adott mérkőzést a Premier League következő fordulójában.

 



Ehhez képest a szituációban érintett manchesteri kapus, André Onana a meccs után azt nyilatkozta, hogy ő biztos volt abban, hogy az ütközéséért nem kap tizenegyest a Wolves – az alábbi videón Onana szavai mellett a kérdéses szituáció is megtekinthető.

 

ANGOL PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ
MANCHESTER UNITED–WOLVERHAMPTON 1–0 (0–0)
Manchester,
Old Trafford. V: Hooper
Man. United: Onana – Wan-Bissaka, Varane, Martínez (Lindelöf, a szünetben), Shaw – Casemiro, Mount (Eriksen, 68.) – Antony (Pellistri, 77.), B. Fernandes, Garnacho (Sancho, 68.) – Rashford (McTominay, 87.). Vezetőedző: Erik ten Hag
Wolverhampton: José Sá – Semedo, Kilman, Dawson, Aït Nouri (Bueno, 77.) – Nunes, Joao Gomes (Kalajdzic, 88.), Lemina – P. Neto, Sarabia (Hvang Hi Csan, 63.), Cunha (F. Silva, 77.). Vezetőedző: Gary O'Neil
Gólszerző: Varane (76.)

 

Legfrissebb hírek

A két évvel ezelőtti BL-döntő bírója vezeti a brazilok első vb-meccsét

Foci vb 2026
20 órája

Brazil játékvezető a vb nyitó mérkőzésén

Foci vb 2026
2026.06.09. 15:29

A Newcastle-tól távozó Trippier az angol másodosztályba szerződött

Angol labdarúgás
2026.06.09. 14:19

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39

„Utcahosszal mindenki előtt” – így látták Szoboszlai idényét a drukkerek

Angol labdarúgás
2026.06.04. 15:43

A Napoli megvásárolta Rasmus Höjlund játékjogát a Manchester Unitedtől – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.03. 17:10
Ezek is érdekelhetik