PL: Maddison megszerezte az első gólját, a Tottenham legyőzte Kerkezéket

Vágólapra másolva!
2023.08.26. 15:30
null
Dejan Kulusevski (középen) és James Maddison (jobbra) is betalált (Fotó: Getty Images)
A Tottenham 2–0-ra legyőzte idegenben a Bournemoutht az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) harmadik fordulójának szombati játéknapján.

Ahogyan egy héttel korábban a Liverpool ellen, most is magas letámadással próbálta megzavarni ellenfelét a Bournemouth az első percekben. Andoni Iraola csapatának a gól ezúttal nem jött össze a mérkőzés korai szakaszában, ráadásul olyan sokáig kezdeményezni sem tudott.

A Tottenham átvette az irányítást, a 17. percben pedig egy remek akció után a vezetést is megszerezte. Yves Bissouma passzolt a jobb oldalon Pape Matar Sarrnak, a szenegáli pedig megjátszotta a védők mögött keresztbe futó James Maddisont. A Leicestertől érkezett középpályás laposan lőtt a jobb alsóba, első gólját szerezve a Spursben.

A legnagyobb első félidei helyzetük a hosszabbításban jött a hazaiaknak, a kipattanó labda Philip Billing elé került a jobb oldalon, nem messze a tizenhatostól. A dán ballal próbálkozott, lövése nem sokkal kerülte el a kaput.

Ange Postecoglou csapata a második félidő közepén ismét betalált. Destiny Udogie lépett be a tizenhatoson belülre a bal oldalon, majd Szon Hung Minnel kényszerítőzött egyet. A dél-koreai kicsit hosszan adta vissza a labdát a csapattársának, aki így is elérte, és az alapvonalról visszakotorta a kapu elé, ahol Dejan Kulusevski érkezett és megszerezte a második gólját a Spursnek.

Kerkez Milos a harmadik bajnoki meccsét is végigjátszotta Iraola együttesében, Postecoglou fiai pedig három fordulót követően veretlenek és ideiglenesen feljöttek a tabella első helyére.

ANGOL PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ
Bournemouth–Tottenham 0–2
(Maddison 17., Kulusevski 63.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Chelsea–Luton 3–0
(Streling 17., 68., N. Jackson 75.)

SZOMBATON JÁTSSZÁK
16.00:Arsenal–Fulham (Tv:Match4)
16.00:Brentford–Crystal Palace
16.00:Everton–Wolverhampton
16.00:Manchester United–Nottingham (Tv:Spíler1)
18.30:Brighton–West Ham United (Tv:Spíler1)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
15.00:Burnley–Aston Villa
15.00:Sheffield United–Manchester City (Tv:Spíler1)
17.30:Newcastle United–Liverpool (Tv:Spíler1)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Tottenham 3 2 1 6–2 +4 7
2. Brighton & Hove Albion 2 2 8–2 +6 6
3. Manchester City 2 2 4–0 +4 6
4. Arsenal 2 2 3–1 +2 6
5. Brentford 2 1 1 5–2 +3 4
6. West Ham 2 1 1 4–2 +2 4
6. Liverpool 2 1 1 4–2 +2 4
8. Chelsea 3 1 1 1 5–4 +1 4
9. Newcastle 2 1 1 5–2 +3 3
10. Aston Villa 2 1 1 5–5 0 3
11. Nottingham Forest 2 1 1 3–3 0 3
12. Crystal Palace 2 1 1 1–1 0 3
13. Manchester United 2 1 1 1–2 –1 3
14. Fulham 2 1 1 1–3 –2 3
15. Bournemouth 3 1 2 2–6 –4 1
16. Sheffield United 2 2 1–3 –2 0
17. Burnley 1 1 0–3 –3 0
18. Wolverhampton 2 2 1–5 –4 0
19. Everton 2 2 0–5 –5 0
20. Luton Town 2 2 1–7 –6 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik