Anglia: szabályszegéssel vádolják Styles klubját – hivatalos

M. B.M. B.
2023.07.13. 15:13
null
Egyelőre nem tudni, milyen következményekkel járhat a Barnsley szabálysértése (Fotó: barnsleyfc.co.uk)
Az Angol Profi Labdarúgóliga (EFL) hivatalos közleményt adott ki, melyben azzal vádolja az angol harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban (League One) szereplő Barnsleyt, hogy öt pontban is megszegte a liga szabályzatát.

A liga megállapítása szerint a magyar válogatott Callum Stylest is foglalkoztató klub „a Liga külön kérésének dacára nem adott tájékoztatást a tulajdonosi viszonyairól, a Liga engedélye nélkül hagyta, hogy »bizonyos személyek« döntéshozói pozícióhoz jussanak, illetve nem járt el jó hiszemben a Ligával szemben”.

Az EFL továbbá Paul Conwayt és Chien Leet, a klub részvényeseit és korábbi igazgatóit nevezte meg, mint a helyzet okozóit, s közölte, hogy az érintetteknek két hetük van reagálni válaszolni a vádakra.

A Barnsley közleményben reagált a bejelentésre, a klub szerint az EFL vizsgálatát a klub saját belső vizsgálata nyomán indították meg, s ebben a klub együttműködött a Ligával. A közlemény értelmében a Barnsley csupán az esetleges büntetés kihirdetése után tervez további kommentárt fűzni az ügyhöz.

Legfrissebb hírek

Callum Styles hosszabbított a West Bromwich Albionnal – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.19. 19:11

Spygate-ügy: a vezetőedző áldását adta a Soton kémkedésére

Angol labdarúgás
2026.05.22. 08:43

Kizárták a Southamptont, a Middlesbrough játszhat a Premier League-be jutásért – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.19. 20:25

Véglegesítették Callum Stylesék edzőjét

Angol labdarúgás
2026.04.30. 17:50

Komoly elismeréseket söpört be Callum Styles

Légiósok
2026.04.25. 18:48

Két pontot levontak Callum Stylesék csapatától – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.24. 18:45

Nagyon rosszkor vonhatnak le pontokat Callum Styles csapatától

Angol labdarúgás
2026.04.13. 12:51

Tóth Balázs remekül védett, Callum Styles győztes gólt készített elő a Championshipben

Légiósok
2026.03.21. 18:07
Ezek is érdekelhetik