Liverpool: Németországból jön az új sportigazgató – hivatalos

K. Zs.K. Zs.
2023.05.30. 13:52
Jürgen Klopp menedzser honfitársa, a szintén német Jörg Schmadtke lesz a Liverpool új sportigazgatója – jelentette be kedden hivatalos felületein az angol labdarúgócsapat.

Az 59 éves Jörg Schmadke – aki mostanáig a Wolfsburg ügyvezetőjeként tevékenykedett, és korábban kétszer (2011, 2017) az év menedzsere lett Németországban – a több mint tíz év után távozó Julian Ward szerepét veszi át.
Jörg Schmadke – aki mostanáig a Wolfsburg ügyvezetőjeként tevékenykedett, és korábban kétszer (2011, 2017) az év menedzsere lett Németországban – a több mint tíz év után távozó Julian Ward szerepét veszi át.

Klopp vezetésével a Liverpool 2019-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját, azonban ebben az idényben nem sikerült az első négy közé kerülnie a Premier League-ben, csak ötödik lett, így a 2016–2017-es kiírás óta először lemarad a BL-ről – az Európa-ligában játszik majd.


 

Legfrissebb hírek

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
11 órája

PL: Okafor góljával nyert a Leeds, elmaradt a piros Bogle-nél?

Angol labdarúgás
16 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
2026.11.06. 23:03

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04