PL: továbbra is slamasztikában a Leeds, most a Fulhamtől kapott ki

Vágólapra másolva!
2023.04.22. 15:27
null
Pereira (balra) szerezte a hazaiak második gólját (Fotó: Getty Images)
A Fulham odahaza 2–1-re legyőzte a Leeds Unitedet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 32. fordulójának szombati első mérkőzésén.

A Fulham kezdte aktívabban a mérkőzést, de az első kaput eltaláló kísérletet a Leeds oldaláról jegyezhettük fel. Bő negyedóra elteltével Marc Roca szabadrúgásánál kellett hárítania az Arsenal korábbi kapusának, Bernd Lenónak.

Komoly helyzetet nem jegyezhettünk fel az első játékrészből, hogy őszinték legyünk, elég feledhető is volt a meccs.

A fordulás után aztán a londoni gárda szerezte meg a vezetést, Harry Wilson bombázott félfordulatból a kapuba (1–0).

Nem sokkal később Andreas Pereira duplázhatta volna meg a Fulham előnyét, de szabadrúgása a lécről kivágódott.

De ami késik, nem múlik. A 72. percben Pereira a kapu torkából már nem hibázott (2–0).

A Leeds azonban nem adta fel, és szépített. A találatot végül Joao Palhinha öngóljának adták (2–1).

A hajrában Willian is veszélyeztetett szabadrúgásból, próbálkozását nagy bravúrral védte Illan Meslier.

Újabb gól már nem esett, így a Fulham az Everton legyőzése után ismét begyűjtötte a három pontot, míg a Leeds sorozatban harmadszor veszített.

ANGOL PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ

Fulham–Leeds United 2–1 (H. Wilson 58., A. Pereira 72., ill. Palhinha 79. – öngól)
Később
Brentford–Aston Villa 1–1 (Toney 65., ill. Douglas Luiz 87.)
Crystal Palace–Everton 0–0
Kiállítva: Holgate (80., Everton)
Leicester City–Wolverhampton Wanderers 2–1 (Iheanacho 37. – 11-esből, Castagne 75., ill. Cunha 13.)
Liverpool–Nottingham Forest 3–2 (Diogo Jota 47., 55., Szalah 70., ill., N. Williams 51., Gibbs-White 67.)

ANGOL FA-KUPA
ELŐDÖNTŐ
Manchester City–Sheffield United (II.) 3–0 (Mahrez 43., 61., 66. – az elsőt 11-esből)

VASÁRNAP

ANGOL PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ

15.00:
AFC Bournemouth–West Ham United
15.00: Newcastle United–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1)

ANGOL FA-KUPA
ELŐDÖNTŐ
17.30:
Brighton & Hove Albion–Manchester United (Tv: Spíler1)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK

ANGOL PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ

Arsenal–Southampton 3–3 (Martinelli 20., Ödegaard 88., Saka 90., ill. Álcaraz 1., Walcott 14., Caleta-Car 66.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 32 23 6 3 77–34 +43 75
2. Manchester City 30 22 4 4 78–28 +50 70
3. Manchester United 30 18 5 7 46–37 +9 59
4. Newcastle 30 15 11 4 48–24 +24 56
5. Tottenham 31 16 5 10 57–45 +12 53
6. Aston Villa 32 15 6 11 45–41 +4 51
7. Liverpool 31 14 8 9 59–38 +21 50
8. Brighton & Hove Albion 29 14 7 8 54–37 +17 49
9. Fulham 31 13 6 12 44–42 +2 45
10. Brentford 32 10 14 8 48–43 +5 44
11. Chelsea 31 10 9 12 30–33 –3 39
12. Crystal Palace 32 9 10 13 31–40 –9 37
13. Wolverhampton 32 9 7 16 27–44 –17 34
14. Bournemouth 31 9 6 16 31–59 –28 33
15. West Ham 30 8 7 15 29–41 –12 31
16. Leeds United 32 7 8 17 41–62 –21 29
17. Leicester City 32 8 4 20 43–56 –13 28
18. Everton 32 6 10 16 24–46 –22 28
19. Nottingham Forest 32 6 9 17 26–59 –33 27
20. Southampton 32 6 6 20 27–56 –29 24
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik