PL: az FTC-ből erősítené támadószekcióját a Leeds United – sajtóhír

2023.04.06. 11:03
null
Nyáron elköszönhet a Ferencvárostól (Fotó: Szabó Miklós)
Az angol Football Insider értesülései szerint az angol élvonalban a bennmaradás kiharcolásáért küzdő Leeds United a nyári átigazolási időszakban szerződtetheti a Ferencváros marokkói támadóját, Ryan Mmaeét.

A Premier League-ben igencsak kiélezett a harc a bennmaradásért, hiszen a 12. és a 20. helyezett között mindössze hét pont a különbség, s a csapatok nagy többségének még kilenc bajnoki mérkőzése van hátra – vagyis még semmi nem dőlt el.

Egyelőre tehát a Leeds Unitednél sem lehet biztosan kijelenteni, hogy megőrzi PL-tagságát a csapat a következő idényre is, ugyan a 13. helyen állnak a leedsiek, de előnyük mindössze két pont a kiesést jelentő 18. helyet elfoglaló AFC Bournemouth előtt.

A Leedsnél a Football Insider szerint az a terv, hogy a nyáron szerződtetik a Ferencvárosból a 25 éves marokkói támadót, Ryan Mmaeét, ám a lap úgy tudja, az átigazolás csak akkor jöhet létre, ha a brit csapat marad a Premier League-ben.

A Leedsnek égető szüksége lenne egy csatárra, mert Patrick Bamford rengetegszer küzd sérüléssel, a télen igazolt Georginio Rutter pedig nem igazán találja a góllövőcipőjét, míg Rodrigo ugyan átlagban minden második meccsén gólt szerzett az idényben, (26 meccs, 13 gól), ám már 32 éves…

Ryan Mmaee ebben az idényben minden sorozatot figyelembe véve 31 mérkőzésen szerepelt és 12 gólt szerzett. A 12-szeres marokkói válogatott csatár két évvel ezelőtt, nyáron érkezett a Ferencvároshoz, a Transfermarkt adatai szerint a zöld-fehérek 750 ezer eurót fizettek érte az AEL Limassolnak. Mindez azért érdekes, mert Mmaeének még két évig érvényes a szerződése a Ferencvárosnál, ami azt jelenti, hogy ha a Leeds szándékai valóban komolyak a marokkói támadóval kapcsolatban, akkor ki kellene őt vásárolni a szerződéséből – a játékos értékét egyébként jelenleg 2.8 millió euróra becsüli a Transfermarkt.

 

Legfrissebb hírek

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
6 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
13 órája

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
16 órája

PL: Okafor góljával nyert a Leeds, elmaradt a piros Bogle-nél?

Angol labdarúgás
21 órája

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
23 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:50

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
Tegnap, 10:06

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
2026.11.06. 19:27