PL: Lélektanilag nagyon messze van még a bajnoki cím – Arteta

L. M.L. M.
2023.02.16. 08:23
null
Mikel Arteta szerint megvoltak a helyzeteik, de rosszul használták ki őket (Fotó: Getty Images)
A Manchester City 3–1-re legyőzte az Arsenalt az Emirates Stadionban az angol Premier League 12. fordulójából szerdára halasztott mérkőzésén. A lefújást követően a csapatok menedzserei értékeltek.

 

„Lélektanilag még mindig egy maratoni van előttünk, a bajnoki cím nagyon messze van. A legfontosabb az, hogy ezután milyenek leszünk, erre kell koncentrálnunk” fogalmazott Mikel Arteta, az Arsenal menedzsere.

Arról is beszélt, hogy még mindig jól teljesítenek, ugyanakkor a pontokat össze kell szedniük.

„Amit ma csináltunk ez ellen a csapat ellen, higgyék el, ez nem az a játék volt, amit ők akartak játszani” – mondta Arteta, aki szerint három gólt adtak a Manchester Citynek. – Kíméletlenül kihasználták a helyzeteiket, míg mi eljutottunk a kapuig, de nem tudtunk betalálni.”

„Kipróbáltam valami új taktikát és az szörnyű volt. Jobbak voltak az első félidőben, a második játékrészben viszont mi már jobban hasonlítottunk önmagunkra” kezdte Pep Guardiola, a Manchester City trénere, aki az első játékrészben balhátvédként próbálta ki Bernardo Silvát.

„Mivel egy meccsel kevesebbet játszottak, szerintem még mindig ők vezetik a tabellát. Ha néhány héttel ezelőtt jöttünk volna ide, 8-9 pont hátrányban, és veszítettünk volna, akkor alighanem vége lett volna a bajnokságnak. A mai győzelemnek köszönhetően azonban még közelebb kerültünk hozzájuk. Valószínűleg az utolsó nyolc-tíz meccsen dől majd el a bajnokság, hosszú még az út” – fogalmazott a City spanyol trénere.

ANGOL PREMIER LEAGUE
12. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
ARSENAL–MANCHESTER CITY 1–3 (1–1)

London,
Emirates Stadion.Vezette:Taylor
Arsenal:
Ramsdale – Tomijaszu (B. White, 83.), Saliba, Gabriel, Zincsenko – Ödegaard, Jorginho, G. Xhaka (F. Vieira, 83.) – Saka, Nketiah, Martinelli (Trossard, 76.).Menedzser:Mikel Arteta
Man. City:Ederson – Walker, Rúben Dias, Aké – B. Silva, Rodri – Mahrez (Akanji, 61.), De Bruyne (Phillips, 87.), Gündogan, Grealish (Foden, 77.) – Haaland.Menedzser:Pep Guardiola
Gólszerző:Saka (42. – 11-esből), ill. De Bruyne (24.), Grealish (72.), Haaland (82.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City23163459–23+3651
2. Arsenal22163347–21+2651
3. Manchester United23144538–28+1046
4. Newcastle221011135–13+2241
5. Tottenham23123842–35+739
6. Brighton & Hove Albion21105639–28+1135
7. Fulham23105834–30+435
8. Brentford22810436–29+734
9. Liverpool2195736–28+832
10. Chelsea2287723–22+131
11. Aston Villa22841026–34–828
12. Crystal Palace2267920–30–1025
13. Leicester City22731236–38–224
14. Nottingham Forest22661017–37–2024
15. Wolverhampton22651117–31–1423
16. West Ham22551219–27–820
17. Leeds United22471128–38–1019
18. Everton22461216–30–1418
19. Bournemouth22461220–44–2418
20. Southampton22431518–40–2215
Legfrissebb hírek

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
9 órája

Maldini: Guardiola még a lehetséges kezdőfelállásokat is elkezdte leírni egy papírra

Olasz labdarúgás
16 órája

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37