MU: Maguire-t eladnák, Kane-t szerződtetnék – sajtóhír

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.02.06. 20:39
null
Az MU-szurkolók minden bizonnyal nem bánnák, ha mezt cserélne Harry Kane és Harry Maguire (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United három játékosától, Harry Maguire-től, Alex Tellestől és Anthony Martialtól is megszabadulna. Sajtóhírek szerint a klub Harry Kane-t vagy Victor Osimhent szerződtetné csatárposztra.

 

A Manchester Evening News információi szerint az MU három játékostól is megszabadulna a nyáron – Harry Maguire, Alex Telles és Anthony Martial is létszámfölöttivé vált a „vörös ördögöknél”.

Ahogyan már megszokhattuk, a francia csatár az egész idényben sérülésekkel bajlódik, 34 meccsből 20-at kellett eddig kihagynia. Maguire-nek esélye sincs bekerülni a kezdőcsapatba Lisandro Martínez és Raphael Varane mellett, Telles pedig már most sem a keret tagja, kölcsönben a Sevillában futballozik.

Állítólag két célpontja van Erik ten Hagnak: klasszis középcsatárt szeretne igazolni, Harry Kane-t vagy Victor Osimhent szeretné a csapatában tudni.

A holland menedzser irányításával nem kezdett jól a Manchester United – a Brightontól hazai pályán 2–1-re, a Brentfordtól idegenben 4–0-ra kapott ki –, de azóta parádésan szerepelnek Rashfordék a Premier League-ben. Huszonegy mérkőzésen 42 pontot gyűjtött a Man. United, amivel a tabella harmadik helyét foglalja el. Ten Hag csapata három pontra van a városi rivális Citytől, nyolcra az éllovas Arsenaltól.

 


 

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Aranycipő: Kane megelőzte Haalandot

Minden más foci
2026.01.20. 09:41

Carrick álomszerűen debütált, az MU nyerte a manchesteri derbit

Angol labdarúgás
2026.01.17. 15:40
Ezek is érdekelhetik