FA-kupa: Nem szoktam lábbal gólt szerezni – Aké

M. M.M. M.
2023.01.28. 13:40
null
Aké általában fejjel veszélyes az ellenfél kapujára, ezúttal viszont lábbal volt eredményes (Fotó: Getty Images)
Amint azt korábban megírtuk, a Manchester City 1–0-s győzelmet aratott az Arsenal ellen az FA-kupában. A mérkőzést követően Pep Guardiola és Mikel Arteta értékelte a látottakat és megszólalt a meccset eldöntő Nathan Aké is.

Pep Guardiola elégedett volt a mérkőzést követően, de tisztában van azzal, hogy a pénteki meccsnél ennél nehezebb nagyobb is várnak csapatára a folytatásban.

„Nagyon boldogak a játékosaim. Ez nem a Premier League, hanem egy másik sorozat. Örülünk, hogy a Chelsea és az Arsenal legyőzését követően az ötödik fordulóban vagyunk. Az Emirates-ben (a február 15-én esedékes bajnoki) nagyon más lesz, Mikel nem nagyon rotál a bajnokságban.

Van néhány napunk a következő mérkőzésig a Spurs ellen, addig tudunk pihenni. A mai egy fontos eredmény volt a kupában, de az Arsenal nem is fog emlékezni erre a találkozóra, amikor a bajnokságban találkozunk egymással.”
– idézte a katalán trénert a City honlapja.

A mérkőzés egyetlen gólját szerző Nathan Aké abban bízik, hogy megőrzi a csapat a jó formáját.

„Nem sok gólt szereztem lábbal, úgyhogy ennek a gólnak különösen örülök. Ha sok mérkőzést játszik egy csapat, sok lehetőség van a fejlődésre, én magam is erre törekszem. Remélem, hasonlóan tudom folytatni a játékot az elkövetkező időszakban.” – nyilatkozta a gólszerző klubja honlapján.

Mikel Artetának, a londoniak menedzserének szavait a vendégcsapat honlapjáról idézzük.

„Csalódott vagyok, mert megvolt a lehetőségünk a vereség elkerülésére, de valami mégis hiányzott ehhez. Úgy érzem, felvettük velük a versenyt, megnehezítettük a dolgukat.”

Guardiola korábbi segítője szerint is más mérkőzés lesz a bajnoki rangadó február közepén.

Arra a kérdésre, hogy a Guardiolát meglepő emberfogásos védekezést a bajnoki rangadón is alkalmazni fogja-e, kitérő választ adott az Arsenal menedzsere.

„Szerintem nagyon más mérkőzés lesz az, valószínűleg mások is fognak játszani azon a találkozón. Azért jöttünk, hogy nyerjünk, sajnos ez nem sikerült.” – zárta szavait Arteta.

ANGOL FA-KUPA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT

Manchester City–Arsenal 1–0 (0–0)

Manchester,
Etihad Stadion. V: Tierney
Manchester City:
Ortega – Lewis (Walker, 58.), Stones (Laporte, 45+3. perc), Aké, Akanji – Rodrigo, Gündogan – Mahrez (J. Álvarez, 58.), De Bruyne (B. Silva, 75.), Grealish – Haaland. Menedzser: Josep Guardiola
Arsenal: Turner – Tomijaszu, Holding (Saliba, a szünetben), Gabriel, Tierney (Zincsenko, 66.) – Fábio Vieira, Partey (Lokonga, a szünetben), Xhaka – Saka (Ödegaard, 74.), Nketiah, Trossard (Martinelli, 66.). Menedzser: Mikel Arteta.
Gólszerző: Aké (65.)

 

Legfrissebb hírek

„Még egy sör sem fér bele” – Pep Guardiola az FA-kupa-győzelem után

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:24

Semenyo mestermunkája döntött, nyolcadszor lett kupagyőztes a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.05.16. 17:59

Veszélybe került Ben White vb-szereplése

Angol labdarúgás
2026.05.12. 19:57

Az Arsenalnak szabad azt, amit más csapatnak nem? Berágtak a játékvezetőre a West Hamnél

Angol labdarúgás
2026.05.11. 09:45

Trossard és a VAR volt a megmentő, nyert az Arsenal a West Ham otthonában

Angol labdarúgás
2026.05.10. 19:34

Az Arsenal és a PSG is a bérleteseknek kedvez a budapesti BL-döntős jegyvásárláskor

Bajnokok Ligája
2026.05.07. 14:11

Tiltakoztak a szurkolók, nyilatkozatot adott ki a jegyárakról a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.05.07. 12:14

Yamal és Antonelli még meg sem született, CR és Messi 1800 góllal ezelőtt járt – ez történt akkor, amikor az Arsenal legutóbb BL-döntőt játszott...

Bajnokok Ligája
2026.05.06. 19:44
Ezek is érdekelhetik