Chelsea: a PSV-től igazoltak angol szélsőt 35 millió euróért – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.01.21. 07:54
null
Madueke szerződtetését a hivatalos honlapján jelentette be a Chelsea (Fotó: chelseafc.com)
Igaznak bizonyult a korábbi sajtóhír, a Chelsea a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a PSV-től a 20 éves, angol U21-es válogatott szélsőt, Noni Maduekét.

 

 

„A PSV-től érkező Noni Madueke végleges szerződést kötött a Chelsea-vel. Az angol korosztályos válogatott játékos, aki Európa egyik legfigyelemreméltóbb tehetsége, hét és fél évre szóló szerződést kötött, további hosszabbítási opcióval” – jelentette be a Chelsea FC a hivatalos honlapján. A klub hozzáteszi, hogy a ballábas jobbszélső – Mihajlo Mudrik után – a második új szerzemény a héten. A téli átigazolási időszakban pedig már a hatodik szerzemény Joao Félix, Benoit Badiashile, David Datro Fofana és Andrey Santos után.

A londoni születésű, 20 éves Madueke öt évvel ezelőtt, 2018-ban a Tottenhamtől kerül a PSV-hez. A holland együttesben a 2020–2021-es idény során robbant be a kezdőcsapatba, az előző évadban 35 tétmérkőzésen 9 gólt szerzett, a jelenlegi idényben kilenc tétmeccsen kettőt. A hírek szerint a Chelsea 35 millió eurót fizet érte.

„Nagyon örülök, hogy a világ egyik legjobb klubjához szerződhetek. Az, hogy visszatérhetek Angliába és a Premier League-ben játszhatok, az én álmom és a családom álma. Alig várom a kezdést. Izgatott vagyok, hogy mit hoz a jövő, hogy egy ilyen nagy klubban játszhatok és nyerhetek trófeákat a legmagasabb szinten” – nyilatkozta klubja honlapjának az új szerzemény.

 

Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
7 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
9 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
13 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
16 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
19 órája

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik