Premier League: olasz edzője lesz a Brightonnak

2022.09.18. 21:35
null
Roberto De Zerbi a Brighton új menedzsere (Fotó: Brighton)
Az olasz Roberto De Zerbi lesz az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Brighton menedzsere.

A klub vasárnap este jelentette be, hogy négy évre szóló szerződést kötött a szakemberrel, akinek még meg kell kapnia a szükséges munkavállalási papírokat.

A 43 éves tréner hazájában a Sassuolo edzőjeként szerzett nevet magának, két egymást követő idényben is a nyolcadik volt az együttessel, majd az ukrán Sahtar Doneck irányítását vette át, de a háború miatt idő előtt távozott a klubtól.

A Brighton hat mérkőzéssel a háta mögött negyedik a Premier League-ben, korábbi menedzserét, Graham Pottert másfél hete engedte el a Chelsea-hez a klub vezetősége.

De Zerbi az orosz–ukrán háború kitörését követően, 2022 februárjában segítőivel együtt Magyarországon keresztül, a Liszt Ferenc repülőtérről menekült el a háború elől.

 

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
7 órája

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38

Bruno Guimaraest hetvenötmillióért viszi az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.05. 11:19

PREMIER LEAGUE 2026–2027, ADATBANK, MENETREND, EREDMÉNYEK

Angol labdarúgás
2026.08.04. 14:31